4.

Mindössze öt perc telt el a Városon kívül azóta, hogy behajtottam a Kapun, én mégis kipihent voltam. Több órás mély alvás után már frissen vethettem bele magamat az aktakupacba, miután a lány bérlakására hajtottam. Szerencsére senkivel sem futottam össze a ház folyosóján, így nem kellett attól tartanom, hogy lebukom. A kocsimat egy közeli parkolóházban hagytam, hogy ne keltsek feltűnést a környéken. Jenna Taylor ugyanis nem tud vezetni, tehát nem használhatom az autómat, amíg az ő alakjában járom New Yorkot. Remek.
Először a külsőmet változtattam meg. A fali nagytükörben figyeltem az átalakulást, amiben az egész testemet láthattam. Jennának hátközépig érő göndör, szőke haja van, nagy, zöld szemei és kerek arca, széles arccsontokkal. Fájdalmas búcsút mondhattam a hosszú, egyenes, fekete hajamnak, a jégkék szemeimnek és az ovális, majdnem szív alakú arcomnak. Az orra pici, így az én szép metszésű keskeny orromat összébb kellett zsugorítanom. Ugyan így járt a mellem és a fenekem, nekem ugyan pont jó, gömbölyödik annyira, amennyire kell, de neki szörnyen lapos segge és melle volt. Az elől deszka, hátul léc tipikus esete. Telt ajkaimat sem tarthattam meg, Jennek keskeny volt, és vértelen. Hogy attól, mert már eléggé megcsapolták a vérét, vagy genetikai adottság, azt nem tudom. Elf füleimet lekerekítettem, így sokkal emberibbé váltam.
Száznyolcvan centi magas a csaj, így a lábaimat meg kellett hosszabbítanom húsz centivel, főleg combban. Legalább sejthettem, miért buknak rá a vérszívók. Az arca átlagos, bár szép. Vagy csak a hosszú szőke haja tette bájossá, nem tudom. A deszka-léc teste nem éppen pasicsalogató. Talán a hosszú combú lába az egyetlen rajta, ami figyelemre méltó.
A fényképek között megtaláltam a harapásokról készült felvételeket is. A nyaka tiszta, de a karja hajlatában és a belső combjában szép kis mintát vájtak a szemfogak. El tudom képzelni, hogyan szerezte az utóbbiakat. Hűen lemásoltam a sebhelyeket. Hófehér bőrömet enyhén bebarnítottam, pont annyira, hogy természetes fehér legyen belőle.
Semmi bajom sincs azzal, hogy esetleg szexelnem is kell az alatt a néhány nap alatt, amíg vámpíréknál vendégeskedem. Főleg, miután megnéztem, ki a szöszi pasija. Fekete bőrű, izmos férfi. Az arca a szemeit leszámítva tipikusan néger volt, de a kék szemei elárulták, hogy van benne fehér vér is. Jó pasi, na. Nem fog nehezemre esni, hogyha ágyba kell bújnom vele, az biztos. Erkölcsi gondjaim nem igazán vannak, a szótáramból totálisan hiányzik ez a szó. Különben hogy is lehetnék gyilkos?
Jen még egy jó pontot szerzett nálam, miután a ruhatárát átnéztem a gardróbjában. Fekete bőr szerkóinak látványa megnyugtatott. Utálnám, ha valami rózsaszín göncben kéne flangálnom. Asszem azonnal visszamondtam volna a munkát, azért az én gyomrom sem bír ki mindent.
Lapos talpú szandált vettem fel a bőr minisorthoz, és a pántnélküli minitophoz. Még csak az kéne, hogy megtoldjam ezt a magasságot öt-tíz centivel. Így is eléggé furcsa húsz centivel fentebbről szemlélni a világot. A sort pont az a fajta, amit az ilyen lapos fenekű lányok simán felvehetnek, de az én nagyobb kofferemen már szörnyen állna. Vagy legalábbis a fél seggem kilógna belőle. A szerkómból simán lehetne varratni egy kis bőr retikült, nagyobbra ugyanis nem futná az anyagból. Szörnyen alulöltözöttnek éreztem magamat.
Enyhe sminket dobtam Jen arcára, és barátkoztam az új külsőmmel. A lány mozdulatait, beszédét már begyakoroltam, simán ment, persze majd akkor derül ki, milyen ügyesen utánzom, amikor találkozom vámpír ismerőseivel. Megváltozott hangom furán csengett, olyan kislányos volt, hogy beleborzongtam. Csak remélhettem, hogy Marcas minél hamarabb betoppan, kinyírhatom, és hagyhatom a francba ezt a Jennát az egész életével.
Azt rögtön tudtam, miután megnéztem az aktákat, hogy miért pont én vagyok a legalkalmasabb a feladatra. Másra tényleg nem igazán lehetne ezt bízni. Tetszőlegesen tudom változtatni a külsőmet elf véremnek köszönhetően, habár én inkább a természet adta kinézetemet részesítem előnyben. Nekem megfelel, nem trükközök vele öncélúan.
Az sem elhanyagolható, mint azt Paul mondta, hogy könnyen ölök. Reflexből. Nem kezdek lelkizni, vagy azon töprengeni, kinek a mijét ölöm meg. Hol izgat az engemet? Én már csak ilyen lelketlen szuka vagyok, ez van.
Nem utolsó sorban pedig van, mi motiváljon, ebben is igaza volt az öreg rókának. Az életcélom talán kicsit bizarr lehet másoknak, de hát ízlések és ficamok.
Nézzük a jó oldalát: hány gyerek mondhatja el magáról, hogy a szülei a példaképei? Hát nem sok. Az már mellékes, hogy az enyémek foglalkozása nem éppen hétköznapi. Ahogyan az enyém sem.
És itt jön a bibi. Számomra néhány száz év eltelt már, mióta utoljára láttam őket. Tíz éves voltam MI szerint, amikor elvittek a Toborzók boszorkánynak. Azóta nem találkoztam velük, csak a hírekből értesültem, éppen hol jártak, mit csináltak. Most pedig Riordan mellett vannak, őt védik. Elkerülhetetlen, hogy legalább egyszer ne kerüljek egy helységbe velük, és a munka miatt csak én fogom tudni, hogy találkoztunk, mert nem fedhetem fel még előttük sem, ki is vagyok. Szívás.
Ha az életed célja, hogy a legjobb legális gyilkosokkal együtt emlegessenek, sőt, hogy túlszárnyald őket, az nem kis meló. Viszont, ha a szakmád ászai pont azok, akiknek az életedet köszönheted, az egyenesen gáz. Két élő legendával nehéz versenyezni, főleg, ha hozzájuk viszonyítják a tetteidet. Valahányszor kiderült, hogy az ő lányuk vagyok, kezdődtek az összehasonlítgatások. Ezt pedig rühellem. Jó okom van arra, hogy a nevemet és a rokonságomat ne hangoztassam úton-útfélen bárkinek. Amit ők már letettek az asztalra, azt én nem tudom megcsinálni. Főleg azért nem, mert egy hullát nem lehet még egyszer kinyírni. Fizikai képtelenség, ugye.
Márpedig ha azt akarom, hogy miattam féljék a nevemet, akkor valami nagy durranást kell véghezvinnem. Marcas és társai kinyírása például ilyen lenne. Csak ne érezném úgy magam, mint akit már temetnek. Nem akarom otthagyni a fogamat, miközben azon ügyködöm, hogy beírjam a nevemet a gyilkosok történelmébe. Holtan nagy hasznát venném, mondhatom… Hestia Black Lestrange, a holt legenda.
Igen, az anyám és az apám a Mészáros és a Hóhér. Ezeket a jelzőket pedig nem a jótékonysági és közösségi munkájukért kapták, de nem ám. Felköthetem a bugyimat, ha le akarom őket pipálni.
Egy sóhajjal nyugtáztam, hogy Jenna külsőm pöpec kívül-belül, és az ajtóhoz csörtettem. Tényleg csörtettem, értsd úgy, ahogy mondom. Még finomítanom kell a járásomon, de legalább már nem nyaltam fel a padlót, mint korábban, amikor Jen mozgását gyakoroltam a tűsarkúban. Többek között ezért is maradtam a lapos sarkú szandálnál. Eleget tanyáltam már el erre az évre.