9.

9.

Zartakla kívülről nézve egy földszintes, egyszerű épület. Na igen, a lényeg nem fent, hanem lent van. Az egész létesítményt a föld alá építették annak idején. Az első néhány földalatti szinten vannak az ügyvédek irodái. Aki itt kap állást, az elmondhatja magáról, hogy pályája csúcsára ért.
Alattuk vannak a bíróság termei, ahol elítélik a bűnözőket. Legalábbis többnyire. A mai technikával eléggé nehéz megúszni a büntetést.

Van egy szerkezet, ami kivetíti az emlékeket egy holografikus kivetítőre, és már indulhat is a mozi. A megfelelő kérdésekkel a vádlottól meg lehet tudni, mi is történt a bűncselekménykor, az emlékeket ugyanis nem lehet meghazudtolni. Ezt a szerkentyűt meg lehetetlen megtéveszteni, nem úgy, mint a poligráfot. Elvileg.
Persze az ügyvédek nem a tetteseket védik, de nem ám. Nálunk, a Fajoknál csak büntetőügyvédek vannak, akik a vádat képviselik, nem cicózunk ügyvédek harcával. Hülyeség, ezt a luxust meghagytuk az embereknek. Valaki ugyanis vagy bűnös, vagy ártatlan, itt pedig nincs szükség arra, hogy mindkét oldalon legyen egy-egy hiéna. Bőven elég egy is.

A bíróság alatt van az égető, ahol elhamvasztják az elítélteket. Ez egy bazinagy rakétahajtómű, amit megmentettek akkor, amikor a Fajok kivonták a forgalomból az űrrepülőket. Praktikus, mert egy gombnyomással be lehet indítani, és egyetlen nagy lángcsóva eltörli a föld színéről a halálraítéltet. Ugyanis csak egy féle büntetés létezik: a halál. Nincs évtizedekig tartó börtön, és egyéb marhaság. Amint megszületik az ítélet, rá két órával már indul is a grillparti.
Az égetővel szemben van néhány cella, ahol a foglyok tanyáznak. A szadizmus csúcsa, hogy láthatják, hogyan is működik élesben az, ami véget vethet az életüknek. Volt humorérzéke Zartakla tervezőjének. Kissé morbid, de kétségtelenül vicces.

- Ne feledjétek, csak kíséret vagytok, nem szóltok egy szót sem egész idő alatt, és lehetőleg minél fenyegetőbben viselkedjetek! Menni fog? – fordultam hátra a fiúkhoz, miközben beléptem a fogadóterembe vezető ajtón.
- Simán – bólintott Victor. – Ha másban nem is, de ebben jók vagyunk.
- Helyes – mosolyogtam rá, aztán a recepciónál ücsörgő nőre néztem. – Dr. Cassandra Blake-et keresem.
- Ki keresi? – kérdezte széles, begyakorolt mosollyal.
- Az unokája – mondtam ártatlan arccal, mire lehervadt az övéről a műmosoly. Majd az orrára kötöm bárkinek, hogy ki is vagyok és mi járatban, mi? Álmodik a nyomor.

- Oh, a második szinten van az irodája, a liftnél forduljon balra, aztán végig a folyosón. Nem téveszti el. – Ismét felöltötte a bicskanyitogató széles mosolyt, miután visszatért a lelki nyugalma. Gondolom osztott-szorzott magában, és arra a megállapításra jutott, hogy akár igazat is mondhatok. – És az urak kicsodák?
- Az ölebeim. Ha megkérem őket, még pitiznek is. És mielőtt megkérdezi, igen, velem jönnek. – Otthagytam a pultot, és a liftekhez masíroztam. Hülye agyilag szőke picsa.
- Az ölebeid? – kérdezte Roy, miután becsukódott a lift ajtaja.
- Kuss! – mordultam rá.
- Vau! – közölte tömören az idióta. Erre azért megrándult a szám sarka, de igyekeztem úgy fordulni, hogy ne lássa. Még csak az kéne, hogy elbízza magát, így is eléggé elviselhetetlen.

Kiszálltunk a másodikon és megindultunk a bal oldali folyosón. Na, kettőt lehet találni, ki jött velünk szemben. Maga Cassandra Blake, a Jégcsap.
Cass száznyolcvan magas, rideg kék szemű, szőke hajú nő. Az egész lényéből árad a hidegség. Most is halványkék blúzban és szürke kosztümben jött felénk, szerintem az egész ruhatára ilyen, csak ezt a két színt ismeri. Talán még a fehéret, de nem mernék mérget venni rá. Haját szoros kontyban tűzte fel hátul, unalmas fehér gyöngysor és fülbevaló egészítette ki a ruházatát. Mit ne mondjak, valahányszor meglátom, rám tör az öt perc, hogy bemutassak neki néhány normálisabb színt. Habár, ha belegondolok, én meg csak a feketét és a pirosat hordok, szóval egy szavam sem lehet.

Asszem senki sem gondolná, hogy akár csak köszönőviszonyban is lehet két ennyire különböző nő, mint mi. Pedig akár tetszik nekünk, akár nem, testvérek vagyunk. Cassandra Blake ugyanis a nővérem.
Büntetőügyvédként dolgozik itt, Zartaklában. Miután hozzá ment Blake-hez, az első dolga az volt, hogy felvette a férje nevét. Ő ugyanis nem büszke arra, hogy a szüleink legális gyilkosok. Igyekszik titkolni, hogy bármi köze is lenne a családunkhoz, szerintem még a bátyánkkal sem tartja a kapcsolatot, pedig ő is ezt csinálja. Nem használják ki a vérünk adta képességeket, kicsi koruk óta tudatosan elnyomják őket és olyan szakmát választottak, ami szerintük normális. Még én estem a legközelebb ahhoz a bizonyos fához, de ha egy kicsit is belegondolna ez a két észlény, akkor rájöhetnének, hogy a halál a vérünkben van. Elvégre Cassy a halálba küldi a bűnözőket, a bátyánknak, Nestornak pedig hamvasztási cége van, vagyis modern temetkezési vállalkozó. Én meg gyártom a hullákat, mint a szüleink. Kész családi tébolyda. Egy pszichológus gazdagra kereshetné rajtunk magát, az fix.

Éppen egy nőnek diktált valamit, nem vett észre. Oké, akkor felhívom magamra a figyelmét. Megálltam a folyosó két fala között pont középen, hogy ne tudjon kikerülni. Nem is tudott, egy lépéssel megállt előttem.
- Mit vétettem! – nyögte, mikor felismert.
- Üdv neked is! – mosolyogtam rá.
- Majd folytatjuk, ha végeztem vele – fordult a titkárnője felé.
- Minden rendben, Dr. Blake? Ne hívjam a biztonságiakat? – kérdezte félve nővéremet. Gyanítom a bőrszerkómban bűnözőnek vagy valami hasonlónak nézett, hát még ha hozzá vesszük a mögöttem sorakozó vámpírokat. Nem valami megnyugtató összkép.
- Igen, Claire, minden rendben. Most menjen! – utasította nyomatékosabban.
- Fordítok. Sicc! – sziszegtem rá a csajra. Még egyszer ránézett Cassre, de mikor ő is bólintott, odébb állt. Míg a tűsarkújában eltipegett mögöttünk a liftek irányába még párszor rémülten visszanézett, aztán végre felszívódott.

- Muszáj volt ezt csinálnod? Miért nem tudsz úgy viselkedni, mint más normális lény? – támadt nekem testvérem.
- Ismersz – vontam vállat. – Nem bírom megállni, hogy az ilyeneket ne piszkáljam.
- Igen, tudom – sóhajtotta, aztán a kíséretemen állapodott meg a szeme. – És ők kik?
- A háremem tagjai. Tudod mindig tartok magam mellett néhányat, ha netán rám törne a vágy – gúnyolódtam.
- Áhh, mindegy! – legyintett. – Ha nem akarod elmondani, úgysem fogod. – Hátrafordult és visszaindult az irodája felé, én meg követtem, a srácoknak pedig intettem, hogy maradjanak.
- Miből gondolod, hogy nem ez az igazság?
- Ugyan már, Hestia, te mondtad, hogy ismerlek. Ha hülyeségnek érzel egy kérdést, mindig előrukkolsz valami ilyesmivel. Szóval, miért jöttél?
- Nem látogathatlak meg csak úgy? – adtam az ártatlant.
- Ugyan már, a mi családunkban ez nem szokás. Csak akkor látjuk egymást, ha valamit akarunk, szóval ki vele, ne húzd az időmet. – Benyitott az irodájába és miután bementem én is, bezárta mögöttem, kulccsal.

- Ennyire szégyellsz? – gúnyolódtam a zárt ajtóra célozva.
- Nem akarom, hogy bárki meglepjen minket, miközben ki tudja, milyen törvényszegésbe akarsz belerángatni.
- Elfelejted, hogy mi a munkám. A törvényeink betartása. Majd pont én fogom megszegni, mi? – gúnyolódtam.
- Ne fárassz, légy szíves. Inkább ülj le, és mondd már végre, mi kell! – türelmetlenkedett, és leült az íróasztala mögé.
- Ne vidd túlzásba a kedvességet, Cass, még megárt. – Lehuppantam az asztal előtt álló egyik székre. – Nem rabolom tovább a drága idődet, ha válaszolsz néhány kérdésemre, már itt sem vagyok.
- Mondjad, aztán tűnj el.
- Mit tudsz egy ügyvédről, bizonyos Joseph Brightonról és hol találom? Ennyi.

- Meg sem kérdezem, mit akarsz te egy ügyvédtől. Jobb, ha nem tudok róla. – ingatta a fejét rosszallóan. – Josephet az első emeleten találod meg, az irodája majdnem szemben van a lifttel. Az első kérdésedet fejtsd ki bővebben.
- Mikor dolgozik, milyen a családi állapota, hol lakik és még ami az eszedbe jut.
- Minden nap itt van, a munka az élete, haza csak aludni jár. Itt lakik nem messze, de mégis kocsival jár dolgozni. Kék színű, kinézetre hasonlít a régi Mustang autómárkára. Családja nincsen, elvált, gyerek sincs. Mágus, de nem használja az erejét, mert nem tudja. Eléggé pocsékak voltak az eredményei, ezért választotta ezt a pályát, de ügyvédként sem tartozik a jobbak közé. Még valami?

- Kösz, más nem érdekel. Te mindig mindenkiről ennyit tudsz? – kérdeztem, miközben felálltam és az ajtóhoz léptem.
- Szeretem tudni, hogy kikkel dolgozom együtt. De ezt eddig is tudtad, azért jöttél először hozzám, és nem hozzá.
- Így igaz – bólintottam. – Majd még találkozunk! – búcsúztam el Cassandrától.
- Hestia! – szólt még utánam, miután elfordítottam a zárban a kulcsot. – Ha lehetséges, éljen még holnap is.
- Nyugi, nem áll szándékomban megölni – kacsintottam rá a küszöbről.
- Az egy dolog, húgocskám, de amerre jársz mindig találni egy-két hullát – mondta rosszallóan.
- Kellenek az útjelzők, hogy el ne tévedjek – vontam vállat.

- Találj inkább egy rendes férfit, menj hozzá és szülj neki gyerekeket, és hagyd ezt az életvitelt!
Nah, helyben vagyunk. Ezt mindig eljátssza, miért is reménykedtem, hogy most megúszom?
- Minek? Te és Nestor bőven teljesítitek a családalapítási tervet helyettem is. A normális élet pedig nem nekem való, tudhatnád.
- Igen, sajnos a szüleinkre ütöttél, nagyon is – sóhajtotta fáradtan.
- Én inkább szerencsémnek tartom. – Becsuktam magam mögött az ajtót, és megindultam Victorék felé.
Köztünk ez már örök vita marad. Teljesen különbözünk, én vagyok a tűz, ő meg a víz. Csak ő még nem törődött bele, hogy én már elvesztem. Szeretek így élni, és semmi kedvem változtatni rajta.