10.

10.

- Ki volt ez a nő? Miért nem rögtön az ügyvédhez mentünk? – kérdezte Victor. Damien a szokásos komor hangulatában a falat támasztotta, mikor visszaértem hozzájuk, Royon pedig tisztán látszott, hogy mindjárt előrukkol valami ostoba kérdéssel.
- Szeretem tudni, kihez állítok be információt kérni, a nővérem pedig büntetőügyvéd, és jól értesült, ha a kollégáiról meg a szomszédjairól van szó. Menjünk vissza a liftekhez, Brighton az elsőn van.
- Miből gondolod, hogy dolgozik ma? – szólalt meg végre Damien, mikor beszálltunk vissza a felvonóba. Egyszer szeretném látni, hogy ez a pasi vidám… csak egyszer.
- Onnan, hogy munkamániás – villantottam rá egy mosolyt. – Bökd ki, Roy! Látom, majd belehalsz, hogy hülyeséget kérdezhess.
- Khm… Szóval, mi is volt ez a hárem dolog? – már megint a csajozós bájvigyor… Szuper.
- Pofa be! – szóltam rá.

Az ügyvéd irodáját könnyen megtaláltam, jól mondta Cassandra. Egyenest az ajtóhoz mentem és benyitottam.
- Hé! Oda nem mehet be csak úgy! Van időpontja? – kiáltott utánam egy nőci, akit nem vettem észre.
- Nincs! – szóltam neki hátra, aztán megálltam Joseph Brightonnal szemben, aki időközben felállt a székéből és az íróasztala fedezékéből pislogott ránk.
A mágus alacsonyabb volt, mint én, az pedig nagy szó. Szerintem az egy ötvenet súrolja. Barna keretes szemüveget viselt amúgy teljesen jellegtelen arcán. Nem csodálkozom, hogy nincs az ászok között. A viselkedése inkább egy megrémült állatéra hasonlított, mint egy menő ügyvédére. Nem bíznám meg komoly ügyek lebonyolításával, az hétszentség. Hogy Darius miért pont őt fogadta fel, rejtély számomra, főleg az, hogy kit akart elítéltetni.

- Mit akarnak? – vinnyogta Joseph.
- Hívom a biztonságiakat! – kiáltotta főnökének a titkárnő, majd gyorsan eltipegett tűsarkú cipőjében. Szuper, pont arra vágytam, hogy rögtön kihajítsanak. Akkor térjünk a lényegre.
- Egy régi ügyfele érdekel, Darius a neve és vámpír. Hol találom meg, csak azt árulja el és megyek is.
- Nem ismerek senkit ilyen néven. Kérem, most távozzanak! – nyüszítette, miközben hol rám, hol a gorilláimra nézett egyre rémültebben.
A folyosóról több pár láb ütemes, gyors dobolása jelezte, hogy hamarosan vendégek várhatóak. Vagy most szedem ki belőle az infót, vagy soha. Átnyúltam az asztal fölött és elkaptam a nyakkendőjénél fogva, aztán magam felé húztam.
- Hol van? Többször ne kelljen megkérdeznem! – üvöltöttem rá.
- Nem tudom! – kiáltotta.

- Engedje el és lépjen hátra! – hallatszott mögülem. Megérkeztek a biztonságiak, hurrá… Eleresztettem Brightont, aztán megfordultam.
Két Árny állt előttem, a másik négy már kiterelte Victorékat a folyosóra. A szokásos szerkó volt rajtuk: fekete, földig érő, csuklyás köpeny és a hozzá tartozó maszk, ami csak a szemet hagyja szabadon. A fekete csizma, nadrág és kabát néha kivillant a bő köpeny alól.
- Hát te? – kérdezte meglepődve az egyik. – De rég láttalak, He…
- Pszt! – fojtottam belé rögtön a szót, mielőtt kimondta volna a nevemet. Kinéztem a folyosóra, hogy hallották-e a vámpírok, de már a lifteknél álltak, szóval megnyugodhatok. Még jó hogy nem elfek…

- Ismered? – szólalt meg a másik.
- Igen, ő is közénk tartozott. Most éppen milyen zűrbe keverted magadat, kislány? – fordult hozzám.
- A lehető legnagyobba, de megbízással – mosolyogtam rá régi társamra, akit a hangjáról felismertem. Shane azok közé tartozott, akikkel végigcsináltam az Árny kiképzést. Jó srác, vele nem lesz gondom. Ciki lenne, ha zaklatásért mehetnék az égetőbe. – És a nevem Lily – kacsintottam rá.
- Oké, értettem. Gyere szépen, menjünk ki az ügyvéd úrtól – intett, majd kitessékelt az ajtón kívülre. – És az a három jómadár? – mutatott Damienékre.
- Velem vannak.

- Te tudod. Nem túl bizalomgerjesztő a három szépfiú. Főleg, hogy vámpírok – ingatta a fejét rosszallóan a srácokat és a másik négy társát figyelve, akik igazoltatták őket.
- Nem is bízom meg bennük. Mellesleg nem vagy egészen véletlenül te is vámpír?
- Az vagyok, éppen ezért tudom, mit beszélek. Tapasztalat. Hidd el, jobb, ha óvatos vagy.
- Az leszek – próbáltam nyugtatgatni.
- Persze. Ha rólad van szó, csak a katasztrófákra számíthatunk – nevetett. – Hagyjátok őket! Elmehetnek – szólt a társainak mikor a felvonókhoz értünk, aztán egészen a fogadóteremig kísértek minket. – Aztán tényleg jó legyél! – köszönt el a kijáratnál.
- Az leszek – ismételtem magamat, és kiléptem az utcára, Victorékkal a nyomomban.

- Nem sok értelme volt annak, hogy idejöttünk. – jegyezte meg Damien.
- Honnan ismersz te árnyakat? – kérdezte Victor.
- Az voltam én is, csak nem erősségem a fegyelem, így kibuktam közülük – vontam vállat.
Damien rátapintott a lényegre. Csak hiábavaló köröket futok, méghozzá komoly hátránnyal. Azt hiszem, éppen itt az ideje, hogy megnézzem, él-e még Riordan. – Most váljunk szét, van egy kis dolgom. Addig megkérhetlek titeket, hogy nézzetek szét a szórakozóhelyeken, hátha felismertek valakit?
- Persze – bólintott Damien.
- Oké. Akkor találkozzunk a Leláncolt Hajnal étteremben. Mennyi az idő? – kérdeztem Damientől.
- Fél négy.
- Akkor hétkor ott találkozunk. – Létrehoztam a Kapumat, aztán még mielőtt átléptem volna, hátraszóltam Victornak. - Ha nem vagyok ott időben, várjatok meg!
- Rendben.

Először is Jen lakására mentem. Gyorsan alakot váltottam, felöltöztem és már iszkoltam is a diszkóba.
A Gyilkos Vágyak ilyenkor enyhén szólva kihalt. Az élet akkor indul be, amikor a nap végre leesik az égről. Most csak egy-két autó parkolt előtte.
Ott álltam az üvegfal előtt és az üres táncparkettet bámultam, amikor magamhoz tértem. Nem is emlékeztem, hogy mikor jöttem be az épületbe és fel a lépcsőn, de ott voltam. Azt hiszem itt az ideje, hogy kicsit felrázódjak, mert így könnyen kinyírhatnak.

A szoba, ahol Riordan tartózkodni szokott, tele volt vámpírokkal és emberekkel. Megálltam az ajtó melletti falnál és onnan figyeltem a tömeget. Hamar ráakadtam az ősvámpírra, pedig rengetegen voltak körülötte.
- Szia Jen! Jó végre téged is látni. Örülsz a hírnek? – jött oda mellém egy halandó nő.
- Szia Ellen! Milyen hírnek? – kérdeztem tőle értetlenül, amit nem volt nehéz alakítanom, mivel halványlila gőzöm sem volt arról a bizonyos hírről.
- Hát arról, hogy ma éjfélkor vámpírrá válunk! – mondta fülig érő szájjal a csaj. Majd kiugrott a bőréből örömében. – Előrébb hozták! Hát nem csodálatos? – visítozott ugrándozva a boldogságtól. Mondanom sem kell, én nem attól visítoznék…
- Hát ez tényleg fantasztikus! – próbáltam adni a vidámat, de az agyamban csak úgy cikáztak a gondolatok. – Bocs, most ki kell mennem a mosdóba. Hol is találom? – kérdeztem Ellent. Hirtelen azt sem tudtam, melyik bolygón vagyok, nemhogy még arra emlékezzek, mi hol van ebben a tetves diszkóban!
- Téged jobban kiütött a hír, mint engem – vihorászott jókedvűen. – Le a lépcsőn és fordulj jobbra, ott az első ajtó.
- Köszi! – villantottam rá egy hálásnak tűnő mosolyt, aztán elszeleltem a wc irányába. Hányni. Ennyit a spagettimről. Kell nekem enni, mi?

Kiöblítettem a számat a mosdónál, megmostam az arcomat és csak aztán kezdtem el gondolkodni.
Na szóval a helyzet a következő: eddig csak egy részeg vámpírt sikerült elkapnom, az ügyvédnél csúfos kudarcot vallottam. Marcasnak, – aki olyan lassan számomra, mint egy szellem, aki nem is létezik – a közelébe se jutottam, és ma éjfélkor vámpírrá tesznek. Persze nem muszáj itt lennem, de akkor meg az álcámnak annyi. Jen ugyanis alig várja ezt a pillanatot, tehát ha nincs ott, az több, mint gyanús. Ha viszont engem próbálnak meg bevenni maguk közé, az is K.O., mivel engem nem lehet vámpírrá tenni, és ha elmarad az átváltozás, az még feltűnőbb, mint ha meg sem jelenek. A rohadt életbe! Paul, ezért még kinyírlak!

Felnéztem a tükörbe, és a saját arcom helyett persze a szöszié nézett vissza rám. Ez több, mint lelombozó. Vissza akarom kapni az életemet, a külsőmet, és végezni ezzel a melóval!
Dühömben ököllel belebokszoltam Jen képébe, pontosabban a tükörbe, ami darabokra tört szét. A kezemet véres vágások borították, szilánkok álltak ki itt-ott a sebekből, de legalább éreztem, hogy élek.
Oké, a helyzet az, hogy egy Marcas rendel ma estére, lehetőleg éjfél előtt a Gyilkos Vágyakba. Hol egy futárszolgálat telefonszáma? Vajon a csomag begyűjtését is elvállalják? Lehet, hogy többre mennének, mint én… Tudom, kezdek megzakkanni.
Dörömbölés rántott vissza a rohadt világba, valaki az ajtót püfölte.

- Hahó! Jól vagy? – hallottam kintről Ellen hangját. Szuper, kell a francnak a felhajtás. Begyógyítottam a vágásokat a kezemen, miközben a tükröt is megjavítottam. Az üvegszilánkok visszarepültek a helyükre, a pókhálók belesimultak a tükörbe és láss csodát, mintha mi sem történt volna. Még lemostam a vért a kezemről, aztán végre kinyitottam az ajtót.
- Persze, jól vagyok! – mosolyogtam rá. – Csak váratlanul ért ez a nagyszerű hír – adtam a Jenhez illő szelíd libát. Hogy ezt is mennyire utálom benne…
- Én rohanok haza, hogy felvegyem azt a ruhát, amit erre az alkalomra vettem! – újságolta izgatottan Ellen. Úgy látszik, gyorsan túltette magát az előbbi jeleneten. Imádom az ilyen felszínes, vigyorgó libákat. Főleg holtan. – Hazavigyelek a kocsimmal? - nézett rám nagy bamba szemekkel. Annyi értelmet sem láttam bennük, mint egy csirkéében. Szuper! Riordan nagyon el lehet keseredve, ha ilyeneket is bevesz a vámpírok közé. A pasasról ugyanis az a hír járja, hogy az agyilag zoknikat csak az asztalon tűri meg, az asztal körül már nem. Vagyis Ellen csak kajaként jöhetne szóba normális esetben, ha viszont ő is vámpír lesz, az azt jelenti, hogy Riordan minél több vámpírt akar maga mellett tudni, amikor Marcas támad. Azt pedig melegen ajánlom neki még éjfél előtt, mert ha nem és lebukok, én tuti kicsinálom még ingyen és bérmentve is. Puszta szórakozásból.

- Mit is mondtál? Kocsival? – kérdeztem mikor kitisztult az agyam és végre nem Marcas és a vámpírrá avatás járt benne.
- Aha. Kint áll a parkolóban. Akkor jössz?
- Nem, köszi, csak pár saroknyira lakom innen, jót fog tenni egy kis séta – mosolyogtam rá.
- Hát, te tudod – mondta és végre lekopott.
Eszemben sincs sétálni, de Jen lakására menni és készülődni annál inkább. A hülye liba adott egy jó ötletet, természetesen a tudta nélkül. Zartakla ötkor zárja be kapuit, akkor mennek haza az ügyvédek, tehát Brighton is. Az autóját tudom, hogyan néz ki, mert Cassy azt is elárulta, szóval nincs más dolgom, mint megvárni, míg elhagyja az épület parkolóját. Ha mázlim van, kiszedhetek belőle valamit, ami a hasznomra lehet, és talán megúszom a lebukást is.