11. rész - Az ikrek ereje

Nem sok időt töltöttünk a temetőben, inkább igyekeztünk minél hamarabb biztonságba juttatni a dobozkát, amelynek tartalmát azonban egyelőre nem mertük magunknak sem felfedni. Ki tudja, miféle szörnyű kín várt volna arra az illetéktelenre, aki kinyitja, hisz’ minden valószínűséggel nem hiába őrizték a Pokolban. Milasék tudták, ki segíthet, aki azonban csak két nap múlva tudott minket fogadni. Addig legalább volt időnk a nekünk is kijáró pihenésre. Persze az éjszakák így is veszélyesek voltak, tekintve, hogy az alvilág démonai fenték ránk a fogukat.

Declan és Liam már első perctől kezdve szimpatikusak voltak, és ez akkor sem változott meg, amikor az ő történetüket is megtudtam az egyik, náluk töltött, a doboz miatti várakozással és izgalommal teli napon.

-Idősebbek vagyunk, mintsem gondolnád. De az igazság az, meglehetősen sok időt töltöttünk a Paradicsomban, ezért ennek az időnek a felét sem éltük meg igazán. Tulajdonképpen hárman vagyunk testvérek, ikrek… De Declannal csak pár éve találtuk megy egymást, mert úgymond örökbe adták. – kezdte Liam a beszámolót rá jellemző nyugodtsággal. Néha el is gondolkodtam rajta, ki lehet –e valamivel hozni a sodrából. – Az igazat megvallva engem, meg a húgunkat apánk nevelt fel, aki… nos, aki a bűnbeesés ura volt.

-Bűnbeesés? Olyan is van? Még nem hallottam róla. – kíváncsiskodtam.

-Van, és elég veszélyes erő. Aki uralja, bűnbe csalja az embereket. A Bibliában számtalanszor találkozhattál az erejével, bár eredetileg Ádámot és Évát Lucifer csalta ahhoz a bizonyos fához, de tudod… Lucifernek vannak utódai, méghozzá egy embertől. – itt hatásszünetet tartott, és kutató tekintettel nézett rám, biztosan felfogom –e mondandója jelentőségét. – A mi nagyanyánk volt az a nő, és az ő frigyükből született meg apám, az ő erejét pedig… a húgunk kapta meg. Csakhogy, az erő birtokosa szép lassan teljesen elvesztheti az önuralmát, ha nem elég elővigyázatos, főleg, hogy az ördögi erő csak félig van vele, félig pedig csak egy egyszerű ember. – nézett rám mindent eláruló pillantással. Nem akartam tovább firtatni a dolgot, bizonyára fájdalmas sebeket téphetett fel. Pedig nem ártott megjegyeznem egy-két apróságot, bár akkor még nem tudtam, hogy akinél a dobozkát segít majd kinyitni biztonságosan, az maga a titokzatos harmadik testvér. Gondolkodásomból Declan zökkentett ki.

-Már megint róla beszélsz? Nem lenne jó egyszerűen békén hagyni, vagy elfelejteni? A lényeg, hogy itt vagyunk. Ki kér muffint? – vigyorgott ránk, de azért látszott a tekintetén, hogy elszomorodott.

-Te csináltad? Mert akkor értesítenem kell a lakosságot, hogy atomháború lesz. A múltkor majdnem felrobbantottad a sütőt is.

Ezután már teljes volt a jókedv, estefelé pedig megtudhattam, hogy a két összeszokott ikerpár, akik egyébként tökéletesen kiegészítették egymást, mégis miféle erővel rendelkezik. Annyit már tudtam előre, hogy valószínűleg az erejük szorosan összekapcsolódik.

Liammal indultam először sétára, kettesben csak, mert elmondása szerint az erejét zavarná a társaság. Meglehetősen kíváncsi voltam, miféle ereje lehet még Lucifer utódjainak, bár volt egy olyan érzésem, hogyha Liam nem is, Declan különbözik a testvéreitől. Sehogy sem tudtam róla elképzelni, hogy negatív ereje legyen. Liam azonban nem sokat hagyott efféle gondolatok között sínylődni. Amint egy nyugodtabb helyre értünk, megállt, és már-már smaragdzöld tekintetével nézett rám. S egyszerre mintha tapintható lett volna a levegőben egy különös érzés. Egy érzés, amely szinte vonzott magához, bár magam sem tudtam megfogalmazni, mi az. Csak azt éreztem, mintha legbelül hallottam volna az ő csábító, dallamos hangját, ami olyan magával ragadó volt. S, hogy az elmém elbódul, és szinte bármire képes lennék Liamért. Nem értettem, de nem is kellett. Közel hajolt hozzám, egy pillanatig azt hittem, talán nem áll meg, de meleg kezeivel csak végigsimított az arcomon és a fülembe súgott:

-A csábítás erejét sokan elítélik. Szerintem mégiscsak egy hasznos tudomány.

Szinte a másodperc tört része alatt jutott el tudatomig, hogy mi is történt valójában. S ennél is kevesebb kellet, hogy mikor Liam megszakította a szemkontaktust visszatérjek a valóságba. Megdöbbenve álltam ott egy jó ideig, alig tudván hozzászólni a dologhoz. Valahogy sehogy sem akart összeállni bennem a róla és az erejéről alkotott elképzelésem, legalábbis… időbe tellett. A drága ruhákba öltözött jómódú és udvarias férfi akár egy pillantásával képes volt akár nők ezreit uralni.

-Rossznak tartasz emiatt? – kérdezte szinte élcelődve, mikor már a park felé tartottunk, ahol Declan és Milas várt minket. - Tudod, nem válogathatjuk meg az erőnk mivoltát. Te is képes vagy egyszerre egy jó és egy rossz erőt uralni, bár ezeket a szavakat nem szeretem használni. Mégis ki dönti el, mi a jó és mi a rossz? Isten? – éreztem némi sértődöttséget a hangján, s tudtam, hogy némileg jogos, bár senki nem szereti, ha az érzelmeivel játszanak. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy én kértem, hogy mutassa meg az erejét, amit más módon nem is nagyon érthettem volna meg. Végül csak elmosolyodtam, elvégre ettől még ő nem volt más, mint akit addig megismertem.

A parkba érve Milas többször kereste a pillantásomat, de nem kérdezett semmit. Tudtam, hogy tisztában van vele, pár perccel azelőtt mi történhetett. De azt nem tudhatta, hogy meddig ment el Liam az ereje bemutatásban. Soha nem láttam még Milas tekintetét olyan tartózkodóan érdeklődőnek. De nem tartottam ettől, hiszen az érző ereje miatt szinte nyitott könyv voltam neki. Declan csak somolyogva várt az ő pillanatáig. Szerencsére ő nem rajtam mutatta be a képességét.

-Jól van, akkor hát, ha mindenki egyetért abban, hogy én vagyok a legszebb, akkor kezdhetem is. – azzal belevetette magát a parkban sétáló emberek közé. Mi távolról figyelhettük. Ahogy tőlünk távolodott az alakja szinte ragyogó láthatatlan köntöst öltött magára, teljesen úgy festett, mint egy angyal, habár én még sosem láttam igazi angyalt. Szinte láthatatlanként sétált az emberek között, úgy festett, keres valakit. A tömeg zaja szinte némaságba csapott át, míg figyeltük. Aztán egyszer csak megállt és kinyújtotta karját egy lány felé, s a kezéből aranypor szállt felé. Majd ugyanezt ismételte meg egy férfi esetében. Majd ismét egyik percről a másikra lehetett hallani a zsivajt, Declan pedig egy szempillantás alatt mögöttünk termett.

-Figyeljétek őket – mondta halkan, s nem is hiába. A lány, akire a pórt szórta pont a férfibe botlott. Úgy éreztem magam őket nézve, mintha egy moziban lettem volna. Tátva maradt a szám, amint lassan kezdett bennem megfogalmazódni, éppen ki is Declan. – Persze, sokan, amikor megtudják, ki vagyok követelik a nyilacskát meg a szárnyakat. De hát, oldalprofilból nem áll jól az íj. Úgyhogy valamikor a század folyamán lemondtam róla.

Nos, igen, Declan más néven Cupido. Mint megtudtam, amikor az édesanyjuk meghalt a szülésben, ketten az apjukhoz kerültek, aki Lucifer fia volt. Azonban Declant nem fogadta magához, ugyanis Declan egyszerű embernek született. Nem volt több egy átlagos kisfiúnál, s a már az ereje gonosz hatása alatt álló apja megvált tőle. Persze az angyalok, akik egyébként a Paradicsomban laknak – de én nem találkozhattam velük – mindvégig szemmel követték a sorsát. Tudták, hogy nagy lehetőségek rejlenek a fiúban. Ezután évekig vita dúlt az angyalok között, hogy magukhoz fogadhatják –e a bukott angyal, a gonosz ura, Lucifer utódját. Egyesek azt állították, Declanban Lucifer jobbik énje lakozik, mások pedig féltek, hogy ő is arra a sorsa jut, akár a nagyapja. Azonban Milas, aki már akkor igen nagy tiszteletben állt felajánlotta, hogy ha az angyalok felnevelik a fiút tíz éves koráig, akkor onnantól magához veszi és kitanítja, akár egy álcázottat, ha pedig a rossz útra akarna térni, saját maga akadályozza meg, bármi áron. Így szólt az alku. A fiú szépen cseperedett, s lassan az ereje is kibontakozni látszott. A szerelem önfeledt erejét kapta. Amikor pedig tíz éves lett, minden harccal kapcsolatos taktikát is megtanult Milastól. Hosszú-hosszú évek múlva pedig találkozhatott Liammal, aki apja halála után felkereste Milast, hogy vegye szárnyai alá, hogy ha kell, megállíthassa a bűn erejét megkapó húgát…

-Bonyolult történet, tudom. Nem is szívesen mondom el senkinek. Tudod, általában mindenki tele van előítéletekkel. Egyébként is, rengeteg vádat kapunk Lucifer miatt. Én, személy szerint még a nevét is röstellem kimondani. De nem is szeretek erről beszélni, semmi értelme, csak elszomorít mindenkit, nekem meg nem ez a célom. Én szerelembe ejtem az embereket –azzal kacsintott, és lezártnak tekintette a témát.

Az este további részét a doboz tartalmáról való találgatással töltöttük. Már értettem, mért a kishúgukhoz kellett menni tanácsért, mégis hogy lássunk neki a kinyitásának. Elvégre, ő a Pokolhoz tartozik, ahogy a doboz is…