13.
Hét előtt pár perccel ismét beléptem a Leláncolt Hajnal ajtaján. Az egyik pincérnő odakísért a privát szobához, bekopogott, felvette a rendelésemet és már ott sem volt. Nagyon helyes.
Roy nyitott ajtót, nem is látszott rajta, hogy a halálomat tervezgeti gondolatban. Habár, ha belegondolok, eddig is jól játszotta a szerepét, nem tűnt fel, hogy átejtenek. Hogy én mekkora hülye vagyok!
- Pont jókor jöttél, nemrég érkeztünk meg mi is – széles vigyorral tárta ki előttem az ajtót és tessékelt be. Leültem az asztal melletti székre és onnan figyeltem őket.
- Na, találtatok valamit? – kérdeztem.
- Igen! Láttuk egy közeli gyárépületnél Dariust és még egy seregnyi vámpírt. Egy kocsmát néztünk meg mellette, mikor véletlenül beléjük botlottunk – újságolta Victor. Jah, persze, beléjük botlottak, méghozzá véletlenül. Én meg ugyanígy, véletlenül fogok a golyóikon páros lábbal ugrálni, csak jussunk el a kínzásos részig…
- Remek! – adtam a vidámat. – Akkor miután vacsiztam, mehetünk is!
- Vacsora? Azt hittem, most rögtön indulunk – értetlenkedett Damien.
- Kaptam egy kellemetlen hírt, úgyhogy a spagettim a klotyóban végezte, és a gyomrom megköveteli az utánpótlást. Darius csak nem szökik meg az alatt a fél óra alatt – adtam az ártatlant. Egyébként meg a kajálás tökéletes időhúzás, míg Mio és a többiek ideérnek. Arra meg van egy tuti tippem, hogy Darius nem fog meglógni, mivel a szado-mazo partin én leszek a díszvendég. Nélkülem nem fogják elkezdeni, tehát nem maradok le semmiről sem.
- Nem is tudtam, hogy ilyen gyenge a gyomrod – piszkálódott Roy. – Hogyan akarsz akkor vámpírt ölni?
- Hát, nem is tudom. Még vámpírt nem öltem, csak embert, de gondolom, nem lehet sokkal nehezebb – füllentettem. Hadd higgyék csak azt, hogy kezdő, gyenge boszi vagyok. Minél inkább alábecsülnek, annál jobb nekem.
- És mennyire vagy jó boszorkány? – kérdezte Damien. Áhá! Puhatolózunk, hogy mennyire vagyok veszélyes?
- Hát, eléggé hiányosak az ismereteim, mert kihajított a tanítóm, aztán meg emberek kinyírásával kerestem pénzt – vontam vállat. – Kaput csinálni viszont tudok, meg néhány alap dolgot, mint például fénygömböt.
- Értem – mondta tömören Victor, de közben sokatmondóan Damienre nézett. Ha nem tudom, miben mesterkednek, fel sem tűnik. – Miért dobott ki a mestered?
- Minek akarod tudni? – kérdeztem ellenségesen. Nehogy gyanút fogjanak csak azért, mert túl készséges lettem hirtelen. Egyébként tényleg kirúgott, nem bírta feldolgozni, hogy erősebb, ügyesebb és jobb boszorkány vagyok, mint ő, pedig jóval fiatalabb voltam nála. Tehetek én arról, hogy minél inkább ki akartam aknázni a tehetségemet? Szerinte nagyon is, feldolgozhatatlan bűntett, hogy egy tanítvány túlszárnyalta mesterét.
- Csak érdekel, kinek segítünk megölni néhány fajtársunkat – adta az ártatlant Vic.
- Azt ne mondjátok, hogy jönni akartok velem! – ingattam a fejemet hitetlenkedve. Elmehetnék színésznőnek, de komolyan. – Miért tennétek?
- Megkedveltünk, és nem hagynánk ki egy jó kis bulit – válaszolt Damien. Hű, ha nem hallottam volna azt a beszélgetést, még be is venném ezt a mesét.
- Hm. Rendben, ha nektek ez örömet okoz, gyertek. De ha lesérültök vagy meghaltok, ne gyertek hozzám panaszkodni! – kötöttem ki. – Főleg utóbbinál ne.
- Oké – nevetett fel Victor. – Ígérjük, nem fogunk téged okolni.
- Helyes! – bólintottam.
Kopogás hallatszott az ajtó felől. Roy beengedte a pincérnőt, aki lepakolta a tál kaját és begyakorolt műmosollyal kilibbent ott, ahol bejött. Nekiláttam a pizza eltüntetésének, eléggé lassan ahhoz, hogy az időt húzzam, de nem annyira, hogy feltűnő legyen. Ha minden falatot százszor megrágok, az már kicsit gyanús. De csak éppen hogy… - Mehetünk! – mondtam, mikor végeztem a kajával.
- Na végre! – sóhajtotta megkönnyebbülten Damien. – Piszok lassan eszel!
- Hová rohanjak? – vontam vállat.
- Talán a vámpírokhoz, akik már valószínűleg nincsenek is ott. Már egy óra is eltelt azóta, hogy láttuk őket – zsémbelődött.
- Én sem unatkoztam, nyugi! – csitítgattam. – Valószínűleg ugyanarról a gyárról beszéltek, amiről kiderítettem, hogy Darius tulajdona. Kizárt, hogy egyhamar meglép onnan.
- Oh, igazán? – feszengett Roy. – És hogyan tudtad ezt meg?
- Aha. Ismerek valakit, aki ismer valakit – ködösítettem. Hadd egye őket a fene, hogy vajon honnét kaptam a fülest. Ettől a választól viszont még nyugtalanabbak lettek. Hát jó. Essünk túl a dolgon. Felálltam, és az ajtóhoz léptem. – Mehetünk!
- Éljen! – kiáltotta Roy vigyorogva, és miután fizettem, kimentünk a Leláncolt Hajnalból.
Azt nem tudtam, hogy ott vannak-e már Ravenék, csak remélhettem. Ha egyedül kell szembeszállnom egy seregnyi vámpírral, holt biztos, hogy hullaként végzem. Azt meg valamiért nem nagyon szeretném.
Hamar odaértünk a vámpírbarlanghoz. A gyárak többségét átalakították, vagy lerombolták, és új épületeket emeltek a helyükre. Ugyanis a boszorkányok és mágusok pillanatok alatt létrehozhatnak bármit mágiával, és amit teremtettek, megsokszorozhatják. Alig néhány boszi és mágus dolgozik ebben a szakmában, de nem egy megerőltető munka. Ráadásul a felvétel szigorúan tízezer év fölött van, mert rengeteg mágiát kell használni a tömeggyártáshoz.
Nincs légszennyezés, csak jó sok raktárépület kell az élelmiszerek, a használati cikkek és egyéb cuccok tárolásához. Az emberek munkahelyei megszűntek ugyan, amikor a gyártelepeket felszámolták, de kaptak új melót: ők szállítják el a termékeket.
Az épület elhagyatottnak látszott, benőtte a gaz mindenütt. A kerítés körülötte rozsdásodott, itt-ott még hiányzott is belőle. A falakra ráfért volna egy festés, az üvegablakok többségét betörték. Kész csoda, hogy még nem bontották le. Az még inkább, hogy nem dőlt össze magától.
A hiányos kerítésen túljutva beléptünk egy oldalajtón. Hagytam, hogy vezessenek, úgysem tehetek mást. Kell a csali, és mivel más nem jelentkezett rá, hát maradok én. Meg amúgy is, én vagyok a bulin a főfogás.
Bent sem volt jobb állapotban a hely, mint odakint. Hat méteres belmagasság fogadott, de az rögtön feltűnt, hogy az épület több részre van osztva. Legalábbis kívülről hosszabbnak látszott. Sokkal.
Persze az is lehet, hogy a rengeteg vámpír miatt érzem szűknek a gyárat belülről. Ugyanis egy seregnyi vérivó nézett ránk, mikor beléptünk.
- Kitalálom! A fogadóbizottság – gúnyolódtam, ahelyett, hogy leharaptam volna a nyelvemet. Kell nekem még heccelni is őket, mi?
- Valahogy úgy – hangzott fel egy mély, érdes hang középtájról. Mindjárt lehidalok! Maga Marcas állt velem szemben, a tömeg élén! Végre! Legalább láthatom, hogy nem egy szellemet üldöztem eddig. Haladás. Igaz, hogy ez rajtam nem segít, hát még ha elpatkolok hamarosan.
Marcas úgy nézett ki, ahogyan egy agyilag megkattant tízezer éves ősvámpírnak ki kell. Nincs szabály erre, de azért nagy csalódást okozott volna, ha girnyó alkat, vagy modern ruciban feszít. Esetleg mindkettő. Riordanhoz például passzol a mai divat, de Marcason úgy állna, mint a bohócruha.
Hosszú, szőke haja előrehullott az arcába, és szakáll keretezte a száját. A két szemöldöke túl közel volt a szemeihez, így zorddá és erőszakossá tette az arcvonásait. Ha nem tudom, ki áll velem szemben, akkor sem tévesztem össze a Mikulással, az egészen biztos. Csöppet erőszakos, brutális kinézete van, meg amúgy is, az egész fellépése olyan.
Nem lehetett sokkal magasabb nálam, úgy egy hetvenre saccoltam. Széles válla és vastag karja dagadozott az izmoktól, tehát nem csak azért van jó erőben, mert vámpír, hanem mert nem veti meg a kemény munkát. Vagy csak ingyenes konditerem belépője van, és jobb hobbija nincs, mint izmot dagasztani. Na meg világuralomra törős álmokat kotyvasztani a megzápult agyában.
Zöldes színű ruha volt rajta, ami térdig ért neki, és egy övvel fogta össze. Nyakában fogakból fűzött lánc lógott, fogadni mernék így ránézésre, hogy nem állatból operálta ki. Enyhén szólva hasonlított az emberekére. Lábán egy szandálszerű cipő volt, talán saru. Gyanús, hogy nem a legközelebbi boltban veszi a gönceit. Egyébként meg kilométerekről ordít a pasiról, hogy nem mai csirke. Khm, kakas.
Azt már nem tudom megmondani, hogy a mögötte felsorakozó díszkíséret milyen évjárat lehetett, mert nem volt rá időm, hogy hosszan nézelődjek. A drága kísérőim ugyanis bevetették magukat, hogy meggyőzzenek arról, maradni akarok vacsorára is. Még hallottam a süvítést a hátam mögül, éreztem a fejemre mért ütést, aztán elsötétült előttem a világ.
Vas. Dec. 23, 2007 2:54 am
mihamarabb kérném a folytatást cicám, mert irtó jó, és nem akarok unatkozni 
(lehet, hogy csak kifogás, de akkor is kell!!!) Tudom, hogy te sem ülsz minden percben a gép előtt, hogy ezt írd, de azért sürgetlek, jobb a lelkemnek 