1. Kezdet

1. fejezet : Kezdet

1994. március 22.

A nevem Angela, most 10 éves vagyok, és úgy gondolom, hogy a sok rossz dolgot, ami velem történt ebbe a naplóba fogom leírni.
Mivel is kezdhetném? Már meg is van!

1984. szeptember 6.

Szakad az eső… hűvös szelek fújnak odakint, és megcirógatják az ablakokat takaró redőnyöket. Este van a kinti sötétség belopódzott a kórházi szobába is. Mindenhol csend van, néha az utcáról behallatszik egy-egy régebbi autó motorjának a hangja, de ezeken kívül a csend töretlen.
Már mindenki alszik, nemrég múlt hajnali egy óra. Az orvosok otthon vannak, az ügyeletesek pedig az információs pult mögött beszélgetnek.
A kórtermekben oly halkan vesznek levegő a betegek, hogy ha nem lenne mellettük az a sok gép, azt lehetne hinni, hogy halottak mind egy szálig.
Egy sikoly hasít bele a csendbe. Lámpák kapcsolódnak fel, az ágyakon nyöszörögni kezdenek a pihenni kívánók.
Az egyik nővérke benyit a szobába, ahonnan a sikoly hallatszott. Halvány fény derengett, ahogy bevilágított a Hold. Amint meglátta a sikoly gazdáját a falra függesztett telefonhoz lépett.
- Dr. Howard elnézést kérek, hogy ilyenkor zavarnom kell, de kék kód lépett érvénybe Ms. Stanfieldnél. Legyen szíves azonnal jönni, elfolyt a magzatvíz.
Hát így kezdődött az életem.
Anya nyolc órán keresztül vajjúdot velem, mire sikerült megszülnie. Nehéz eset volt, és ráadással farfekvésű voltam.
Sokszor kértem bocsánatot tőle, hogy ennyi fájdalmat okoztam neki, már az első pillanatban, ő mindig csak kedvesen rám mosolygott, és csókot nyomott az arcomra, mire én viszonoztam a gesztust.
Senkit nem szerettem nála jobban, mivel édesapámat nem ismertem, ő volt az egyetlen lény, akihez kötődtem és soha nem kellett csalódnom benne. Mindent megadott nekem, amit csak kiejtettem a számon, olyan kapcsolat alakult ki közöttünk, ami sokkal erősebb volt a vér együtt tartó erejénél. Ő nem csak az édesanyám volt, hanem a legjobb barátom, a nővérem és a húgom is egyben.
A környék legjobb iskolájába járatott, ahol sok barátot szereztem ugyan, de egyik sem ért fel anyához.
Mindig is furcsának tartottam, hogy nem vitt el magával a munkahelyére, még hétvégente sem. Nem is beszélt róla, amikor szóba hoztam, elterelte a témát.
A suliban azt mondtam, hogy vállalkozó, és hogy nagyon sok a dolga, ezért járok mindig egyedül haza, amikor apáról kérdeztek meg azt feleltem, hogy olyan munkája van, ami miatt nem lehet velünk. Mit is mondhatta volna? Hiszen én sem ismertem az igazságot.
Ezeket eltekintve boldog voltam.
Hétköznap suli után megírtam a leckémet, aztán elmentem a közeli játszótérre a többiekkel, ott töltöttünk másfél órát minden nap, azután haza mentem, elkészítettem a vacsorát anyának, és vártam, hogy mikor ér haza. Általában ötre otthon volt. Azon a napon viszontkésett.
Soha nem felejtem el, ahogy a nappaliban ülök, meredten bámulom a faliórát, és szemem követi a mutatókat.
Már hét óra, és anya sehol nincs, a vacsora kihűlt, és a szívem egyre hevesebben vert. Már felvettem a kagylót, hogy tárcsázzam a rendőrséget, mikor végre kinyílt az ajtó. Felállta, és a bejárat felé néztem.
Anya lépett be az ajtón, szakadt ruhában, véres arccal és kék-zöld foltokkal az egész testén. A szemfesték lemosódott a szeméről a könnyei által, amik még akkor is potyogtak, mikor magához ölelt. Átkaroltam a nyakát és én is sírtam, együtt rogytunk le az emeleti lépcsőre, és hosszas perceken keresztül csak sírtunk. Én törtem meg akadozó lélegzetünk és halk könnyeink csendjét.
- Mi történt veled anya? Ki tette ezt veled? Kérlek… kérlek, mondd el nekem! - néztem mélyen kisírt szemeibe.
Ő ismét magához ölelt és csak rázta a fejét.
- Kicsi vagy még édesem… féltelek! - zokogta vállamra a szavakat.
- Ki volt az anya? - ismételtem a kérdést. Már nem könnyeztem, szememben elszántság, és harag keveredett a megszokott szelídséggel..
Sokáig nézett rám, majd a fülemhez emelte rúzstól vöröslő ajkait.
- Rossz bácsik tették… de már nincs semmi baj. Itt vagyok veled, és ez megvéd mind a kettőnket. Együtt vagyunk, mindig is együtt leszünk kicsim. - suttogta remegő hangon.
Nem kérdeztem többet. Aznap este mellette aludtam el.
Másnap már nem volt ott, mikor felébredtem, elment dolgozni. Összeszedtem a ruháit, és iskolába mentem. Minden ment úgy, ahogy szokott, egészen estig.
Nem egyedül jött haza. Két férfi volt vele, durván nyúltak hozzá és fenyegették őt. Nem mentem ki a szobából, féltem. Vártam, hogy elcsendesüljön minden, és lemehessek anyához.
Lépteket hallottam, három ember jött fölfelé, anya sírt, megint sírt… tudtam, hogy baj van, elbújtam a szekrénybe.
Mikor beléptek a szobába a szám elé kaptam a kezemet, nehogy hallják, hogy ott vagyok.
Veszekedtek, kiabáltak megütötték anyát, ő az ágyra esett. Megint felszakadt a szája, de nem adta könnyen magát. Könnyektől nedves arccal letörölte a vért a szája széléről, és a férfiakra nézett. Még soha nem láttam őt ilyennek, vad gyűlölet lángolt a tekintetében.
A két férfit nem ismertem, de jó megnéztem magamnak őket. Az egyikük napszemüveget viselt, és kopasz volt, a másiknak rövidre vágott fekete haja volt. Mindketten magasak és izmosak voltak, fekete bőrkabát volt rajtuk.
Az egyik kést rántott, és azzal fenyegette anyát. Megijedtem, még soha nem féltem annyira, mint akkor. Elfordítottam a fejemet, nem akartam látni, ami következett.
Anya felsikoltott, mikor oda néztem a kés a gyomrából állt ki, fehér ruhája vöröslött a vértől. Leesett a földre, a kopasz megragadta a hajnál fogva a fejét, újabb kés villant és elvágta a nyakát. Nem szenvedett sokáig, szinte azonnal meghalt. A másik férfi még belerúgott egyet az élettelen testbe, aztán elmentek. Hallottam, ahogy becsukják lent az ajtót, majd felberregett a kocsi hangja. Ekkor másztam ki a szekrényből, már nem fogtam vissza a könnyeimet. Anya teste mellé kúsztam, és szólítgattam őt, vártam, hogy rám néz, és elmosolyodik, hogy azt mondja, semmi baj kicsim, minden rendben, nem eshet bajunk.
De nem szólt többet, nem mosolygott. A gyönyörű arca hófehér volt, ajkaiból kiszökött a vér, meredten nézett üveges szemeivel valahova.
Én csak zokogtam, mellékuporodtam, hogy még egyszer érezhessem az ölelését, nem számított a vér, ami mindent ellepett, csak ő volt meg én semmi más.