1972-őt írtak akkor. Anglia a maga szépségével vonzotta az embereket, a nagyvárosok utcáin az elegáns gentleman-ek kalapjukat emelgetve jártak, faragott sétapálcájukkal olykor megérintve a macskaköveket.
A piszkos-szürke házak ablakai teljesen ki voltak tárva, hogy a szobák magukba szippanthassák az életet adó napsugarakat és velük együtt a természet nyújtotta meleget.
Minden csodálatos volt, a madarak vígan csiripeltek a parkban álló tölgyfák megpattanó zöld rügyei között, a szerelmes párok egymással karöltve lépkedtek a sétányon, a hölgyek kezében egy-egy csipkés virágmintás napernyővel, hogy még azt a gyenge napsugarat is távol tartsák a divat szerinti hófehér márványarcuktól.
A pékségnél még mindig lehetett érezni a reggel sütött friss kenyér illatát, Mrs. Stolden-nél a virágok valahogy ma még szebbek voltak, és még inkább ontották magukból azt az édes illatot, amit csak kevesen tudtak egy-egy mosoly nélkül megállni.
A templomban megkondult a harang, nagy zsibajjal szaladtak ki az iskolások az épület előtt lévő udvarra, hogy kipihenhessék az óra fáradalmait.
Egy fiatal lányokból álló csoport az egyik közeli padhoz igyekezett, látszólag nagyon érdekelte őket valami, de nem mertek megszólani, amíg kellő távolságba nem értek a felügyelő tanártól.
- Na Vic! Mesélj már! Olyannyira felizgatott az esti sürgönyzött leveled! Egész éjjel nem aludtam, csak arra gondoltam, hogy mit fogsz válaszolni a levében írtakra! - szólalt meg szinte nyüszítően magas hangon az egyik lány.
Szőke haja lazán a vállára omlott, sosem szerette össze fogva tartani, ezért sokszor meg is feddték őt, hiszen nem illik egy fiatal lánynak ilyen merész stílusban hordania a haját. Most viszont csillogtak a szemei, éheztek a friss információkra.
A barátnője, akitől kérdezte egy kedves arcú barna hajú leány volt. Smaragd zöld szemeiben értelem, és ártatlanság csillogott, és bár még csak az elmúlt hónapban töltötte tizenhatodik életévét kész nőnek látszott. Tekintetéből azonban ki lehetett olvasni milyen jó lelkű lány is ő. Senkinek nem tudott volna még akár szavakban sem ártani, az illem és a jómódúság szinte mintha a vérébe lenne ívódva. Arcán a szűzies pír olyanná tette őt, mintha a felkelő nap vörös fényében fürdő liliom lenne.
A korabéli fiúknak, sőt még az idősebbeknek is megakadt bájosságán a szemük, próbálták őt elhívni sétálni, vagy könyvtárba, vagy csupán meghívni vacsorára a szüleikhez, de a szemérmes gyermeteg leányzó mindegyiket elutasította egy zavart mosollyal, még a lehető legkedveltebb fiúkat is, akikért a fél iskola rajongott.
- Nincs miről mesélnem Bella! - felelte a kíváncsiskodó társának egy léha kézmozdulat közben, majd leültek a padra.
- Jajj, ne húzd már az agyunkat! Mondd, mit válaszoltál neki? - zúdította az újabb kérdést a harmadik lány a nyakába.
Vic vállat vont, és belelapozott a kezében lévő történelemkönyvbe, nem akart sokat beszélni ilyen témákról, ismerte már jól a barátnőit, és tudta, hogy ha enged nekik, akkor soha nem fogják befogni a szájukat. Próbált úgy tenni, mint akit nagyon nem érdekel a téma, és a következő órán írandó dolgozat anyagát kezdte olvasni.
Eltelt egy kis idő, amíg a másik kettő némán figyelte, hogy mit csinál, kezdte azt hinni, hogy végre sikerült némi illemet tanulniuk, és nem fogják őt fölösleges kérdésekkel zaklatni, főleg nem most, amikor kevesebb, mint tíz perc múlva becsöngetnek. Sajnos azonban nem maradt el a neki járó ”büntetés”, amiért nem akart válaszolni a magán jellegű kérdésre. A szőke lány kikapta Vic kezéből a könyvet, és a saját táskájába rejtette.
- Nem fogsz lerázni minket csak így! Kivele! Mi volt a válaszod?
- Természetesen nemet mondtam! - felelte a legnagyobb visszafogottsággal.
- Micsoda? Kislány te teljesen meg vagy huzatva! Jézusom, hallottad ezt Tessa? Nemet mondott!
A két lány színpadiasan egymás karjába zuhant, és sírást tettettek. Látszott rajtuk, hogy nem gondolják komolyan, és Vic tudta, hogy mi fog ezután következni. Már olyan sokszor eljátszották ezt a beszélgetést… megcsóválta a fejét, és tekintetével egy magasan szálló madarat kezdett el követni. Bella abba hagyta a siratást és Vic-hez lépett. Majdnem lerántotta őt a padról, miközben barátnője arcát a két tenyere közé szorította, és kényszerítette őt, hogy rá nézzen.
- Vic, én tudom, hogy neked sok mindenben más a véleményed, mint nekem és Tessának, de te sem maradhatsz örökre szűz! Az a levél, amit kaptál megváltás! Hát nem érted? Egyszer neked is meg kell házasodnod, és itt az alkalom, hogy világot láss! Nem kell mást tenned, mint elfogadnod a felkérést, és ha nem tetszik a nemesi élet, akkor szépen haza jössz, és éled tovább apácai életedet! - hadarta egy szuszra az egészet.
A smaragd szemű lány hátravetette a fejét, hogy szabadulhasson Bella szorításából. Arcán a düh mintha még szebb rózsákat fakasztot volna. Mély levegőt vett, nem az a típus volt, aki szerette a veszekedést, vagy bármiben rosszat akart volna embertársainak, és most előtte a hozzá legközelebb álló barátnői viszolyogtak karba font kezekkel.
- Ti ezt nem értitek! - sóhajtotta.
- Már hogy ne értenénk? Kaptál egy levelet, amiben egy nemes úr megkér, hogy a nyarat töltsd nála. Megemlíti neked benne, hogy elhunyt szüleid - itt keresztet vetett - egyik megbecsült barátja volt, és még mindig annak tartja magát. Elmeséli, hogy szívesen látna az otthonába, hogy megismerhessen, hiszen már olyan sok szépet hallott rólad édesapádtól… - elhallgat egy kis időre, míg Vic arcát fürkészi - Számomra egyértelmű… osztozni szeretne a fájdalmadon, amit a szüleid elvesztése okozott.
Victoria arcát kezébe temette, de nem sírt, ő annál sokkal erősebb volt, viszont el kellett, hogy takarja szenvedő arcát barátnői elől, amiből kiszökött az aranyvére.
Szerette a szüleit, ők voltak számára a világon az egyetlen kincs, és már nincsenek többé, odavesztek az otthonukban kitörő tűzvészben, aminek az okát még mindig nem tudták megmondani a rendőrségen. A lányuk így otthon és család nélkül maradt. Egyedüli rokona valahol Európa déli részén élt, és még csak el sem jött a temetésre. Victoria tudta, hogy a szerető anyai kezek és a védelmet nyújtó atyai fenség hiánya nagy űrt hagyott benne. Tisztában volt vele, hogy ha nem megy el innen, akkor az emlékei felemésztik, és megőrül hamarosan. De… nem tudott mégsem elszakadni Londontól, hiszen itt született, itt nőtt fel, ehhez a városhoz kötik azok a csodálatos emlékek, amikben a szülei tovább élnek.
Tudja, hogy ostobaság, de fél attól, hogy ha elhagyja ezt a helyet, akkor elfelejti az ő drága kincseit, és abba belehalna.
- De még csak tavasz van! - nyögött fel - Hol van még a nyár? Mit fogok addig csinálni?
- Kérd meg őt, hogy hagy mehess előbb… hiszen, megemlítette, hogy ha szeretnél, akkor hamarabb is meglátogathatod. Hogy ha olyan jó barátja volt a szüleidnek, ahogy írta, akkor bizonyosan szívesen látna téged. - vont vállat Tessa.
Vic megrázta a fejét. Pont ő kérjen bebocsátást egy idegen házba, aki még a boltban sem mer a kellő tisztelet nélkül kenyeret venni? Az ártatlanság fénysugara csillagokat lopott a szemébe. Felnézett két barátnőjére, szemükből és testtartásukból áradt felé a megvetés, és a gúny. Ők nem érthették… ők nem tudták milyen érzés elveszíteni a szeretteiket, ők nem ismerik a szívbe markoló fájdalmat, és nem sírnak minden éjjel, mikor senki nem látja az arcukon lepergő könnyeket!
Percek választották el attól, hogy feladva önbecsülését sírva fakadjon.
Bella észre vette mennyire elszomorodott az a mindig vidám arc. Megérintette Vic vállát, és lágy szinte kedves hangon szólalt meg…
- Túl kell tenned magad azokon a szörnyűségeken, amiken keresztül mentél az utóbbi napokban. Fogd fel úgy ezt az egész invitálást, mint egy pihentető vidéki hétvégét. Én már jártam ott, abban a faluban és csodálatos a táj, szinte újjá fogsz születni!
Reszkető tekintettel nézett fel az idősebb lányra. Ebből mindent ki lehetett olvasni, amit csak az ember képes egy társa szeméből megtudni. Bellának összeszorult a torka, nyomorultul érezte magát, amiért olyan sértőn beszélt Victoriával, hiszen semmit nem ártott ez az áldott jó lélek nekik, és még csak közük sincsen ahhoz, hogy apácaként fog egyszer meghalni, megkeseredetten a játék mackóját szorítva.
Álldogáltak még ott egy darabig, de mivel látták, hogy a meggyötört lányon nem tudnak segíteni vissza indultak az iskolába, magára hagyva őt…
Szer. Jan. 16, 2008 9:11 pm