13. rész - A titok nyitja

Miközben hallgattam a kislánynak tűnő - valójában azonban csöppet sem az – „Úrnőt”, egészen elgondolkodtam. Tulajdonképpen úgy éreztem, egyre kevésbé értem ezt a gyökeresen más világot, mint amelyben felnőttem. Bár hozzá kell tennem, már nem számítottam kezdőnek. Mégis, több emberi tulajdonságom megmaradt, mint a többieknek.

-Na de, nem csigázlak tovább benneteket, és egyébként sincs valami nagyon sok időtök. A dobozt évezredekkel ezelőtt teremtette egy ember, akit az akkor élők az istenek utódának tekintettek. Azért hozta létre a dobozt, hogy halála után ne kerüljön rossz kezekbe a lelke.

-A lelke? Ilyenről még nem hallottam. Azt hittem, a lelkek csak itt ragadhatnak a semmiben, egy köztes dimenzióban, de, hogy egy dobozban őrizgetni… Mégis miért? – kérdezte Liam kutató tekintettel nézve húgára.

-Mint mondtam, utódnak tekintették. S mint így, gondolhatod, hogy igen nagy ereje volt. Valójában akkor még az álcázottak se nagyon terjedtek el, nagyon kevesen voltak, így hát kifejezetten különösnek hatott egyáltalán bármiféle erő megnyilvánulása – folytatta tovább nyugodt hangon a Pokol kishercegnője, mintha csak egy hosszú esti mesét kezdett volna el.

-Mi volt az ereje, és hogy hívták az illetőt? És mi jelentősége van a lelkének? – tért rá mesterem rögtön a helyzet kulcsára.

-A nevét senki sem tudja, egyáltalán erről a történetről is csak régi papiruszok és festmények árulkodnak. Az ereje, kérlek, sok mindenre kiterjedt. Forrásaink szerint élete legnagyobb részét vándorlással töltötte, halála napjait pedig remete módon szenvedte végig. Akik találkoztak vele útjuk során, mind máshogy említik az erejét. Van, aki szerint képes volt az egész eget feketébe festeni, és mintegy dühként denevéreket bocsátott a Földre, akik megöltek mindenkit, akinek csak vér tapadt a kezéhez. Mások úgy emlékeznek rá, mint a gyermekek védelmezője, akitől az egész fantáziafogalom mivolta ered. – S csak hallgattuk tovább történetét, lassan már közbe sem akartunk szólni, hiszen úgysem tudtuk siettetni. Türelmesen ültünk és figyeltünk, hiszen tudtuk, mindezt talán nem hiába mondja el. – Ami a legeslegfurcsább, voltak, akik úgy gondolták, ő maga Krisztus utódja, viszont neki talán szöges ellentéte. Neki nem az volt a célja, hogy megmentse az emberiséget, ő igazságot akart, és azért ha nem is mindenre, egész sokra képes volt. Mondák szerint a saját ereje emésztette fel, mert minden egyes általa meghalt gonosz emberrel ez a „gonoszság” az ő lelkébe ivódott. Úgy képzeljétek el, mint egy fehér vásznat, ami szép lassan befeketül. Ez eddig is csak egy találgatás, de ezekről még voltak is forrásaim. Viszont az, hogy hogyan került a lelke a dobozba, már csak következtetés. – Kezdtem úgy érezni, hogy hamarosan lenyilazom, ha nem tér a lényegek lényegére. – Tehát, ha azt vesszük alapul, hogy ő volt Krisztus utódja, méltán fel lehet tenni ezernyi kérdést. Nekem az első az volt, hogy Isten miért küldött még egy özönvízhez hasonlatos ártást a Földre, ha a Biblia szerint azt mondta Noénak, elfogadja az embert olyannak, amilyennek. De ha így lenne, szerintetek, nem úgy végezné maga a Föld is, mint a Pokol? Bár, felőlem hihetitek azt is, hogy Lucifer keze volt benne.

-És miért nem támadt fel harmadnap? – vetettem közbe.

-Látod, ezen én is gondolkodtam. Talán már nem volt képes rá, talán olyannyira megviselte a feladata. Ilyen fekete lélekkel, nem csoda. Szerintem ezért is zárta a dobozba egy kis mágia révén. Úgy hiszem, azért tette, mert ha nem, fekete lelkével csak a Pokolba kerülhetett volna. Így viszont valószínűleg egy más dimenzióban kering. Talán arra vár, hogy valaki feltámassza, és elvégezze a munkáját. Onnan talán már kész lesz a föld alá vonulni. De az is lehet, hogy vár arra, hogy valaki megtisztítsa a lelkét. Igazából nem tudom, de volt, aki már megpróbálta kinyitni, de az az elviselhetetlen sötétség, ami a doboz belsejéből áradt, azonnal elégette a személyt, méghozzá elevenen. Így… Viszont, hogy lássátok, van itt egy próba. Én magam találtam ki, amely szerintem megfelel a célnak, ami pedig az lenne, hogy aki teljesíteni képes ezt a próbát, az szerintem képes komolyabb sérülés nélkül kinyitni a dobozt.

-Nem gondolod, hogy ezzel kiszabadítunk egy pusztító szörnyet? Ugyan miben segíthetne egy ilyen lélek abban, hogy megakadályozzuk, illetve megállj-t parancsoljunk a háborúnak? – kérdezte Liam, mire a Pokol hercegnője komoly tekintettel nézett rá, mint aki teljesen elgondolkodik.

-Tudod, ha lenne rá esélyem, hogy kikerüljek a Pokolból, hogy megtisztítsam a lelkem, én inkább azt tenném, és jót cselekednék, mintsem befejezném a pusztító küldetésem. Még ha mindezt a gonoszok ellen is teszem. Az a küldetés egyébként szerintem teljesen reménytelen. Isten egyik második próbálkozása, amely úgyszintén teljesen fölösleges, mint az első. Hiszen Noé után ismét elterjedtek az olyanok, akik nem méltóak a Mennyre. Ha pedig ezt logikusan végiggondoljátok, rájöhettek, hogy maga az Urunk is képes hibát véteni – mosolyodott el, mintha csak azt jelentette volna ki, hogy holnap müzlit reggelizünk. Én azt hiszem, egy kicsit leesett állal nézhettem rá.

-Jaj, hagyjuk ezt a fejtegetést, fáj a fejem. Magyarul azt akarod mondani, hogy, ha kinyitjuk ezt a dobozkát, akkor jön egy nagy fekete mumus, aki majd jót cselekszik, hogy aztán a Mennybe kerülhessen Apucihoz? Hem? – vakargatta a fejét értetlenül Declan.

-Igen, de van itt egy próba, amit viszont nem árt teljesíteni, mielőtt kinyitja valamelyikőtök.

-Leniah fogja. De mégis miféle próba? És ha nem vállaljuk? – kérdezte mesterem, mire leginkább úgy nézhettem rá, mint aki E.T. reinkarnációját látja.

-Akkor megeshet, hogy ti is úgy jártok, mint aki elevenen elégett. A próba, nos csak egy aprócska kis feladat. Leninek vissza kell mennie az Álmok Völgyébe. Ezenkívül, a Napkristály elé állnia és akárcsak őseink, szövetséget esküdni.

-MIIII??? – nézett hüledezve egyszerre az ikrek, én pedig azt sem tudtam, miről beszélnek.

-Milyen Napkristály? Milyen szövetség? Mi?

-Hát erről sem értesültél – csóválta meg a fejét a lány. – A Napkristály szolgáltatja a jó energiát, és a fényt. A sima Napnak az ereje erre sajnos már kevés. Igazából, ha csak az világítana már rég olyan sötét lenne, hogy az orrunkig sem látnánk. Az őseink sokkal erősebbek voltak nálunk. Azt hiszem generációról generációra gyengülünk. Ők mikor felfedezték erejüket, esküt tettek a társaikért és azért, hogy nem vezetik pusztulásba a világot. Szerintem semmi értelme nem volt, de ki miben hisz. A lényeg, hogy elvileg most már nem él olyan Álcázott, aki erre képes lenne, mert a Napkristály fénye súlyos és gyógyíthatatlan sebeket ejtene rajta. Viszont nem halna meg, ahogy az a doboz felnyitásánál történne. Tehát javaslom, előbb a Kristályt látogasd meg. Egyébként pedig sok sikert – azzal felállt, mint aki már mindent elmondott és megmagyarázott, s már nem is akar többet foglalkozni a dologgal. Mintha ez neki csak egy délutáni teaparti lett volna. Én kissé lefagyva ültem ott, nem is értettem, hogy képes önként mozogni a többiek után a testem. Mint egy robot, olyan voltam.

Nem sokkal később már csak azt vettem észre, hogy ismét a hegységek között bolyongunk. Hirtelen nem is értettem, hogy kerültem oda. Csak az járt a fejemben, hogy ismét láthatom Timet és Dorothy-t, ugyanakkor kissé féltem. Hiába voltam erősebb, hiába volt minden, még mindig megmaradt bennem az az olyannyira utált emberi tulajdonság, a félelem. De talán jó volt valamire. Azt hiszem, az embereket ez tartja korlátok mögött. A félelem a következményektől. Nekem viszont át kellet hágni a korlátaim ahhoz, hogy sikerüljön a tervünk. A többiek is mind a maguk kis gondolataikba merültek az úton. Tudtam, merre tartunk, az átjáróhoz. Ők is velem jöttek, bár legbelül éreztem a kételyeiket. Nem tudtam eldönteni, mitől tartsak jobban, a Napkristálytól, a doboznyitástól, vagy magától a Sötét Lélektől, amely pedig ott lapult a mellényzsebemben…