17.

17.

Elhajítottam a szívet, majd ahhoz a vámpírhoz mentem, amelyiknek a szemébe dobtam a kést. A tőr jó szögben szelte keresztül az agyát, nem tudott mást tenni, mint a földön nyöszörögve rángatózni. Asszem eléggé hazavágtam szerencsétlent. Kirántottam belőle, de rögtön jelzett a gyomromban a pizza, hogy megnézné, milyen a kinti világ. Ugyanis a pengén ragadt a szemgolyó. Guszta. Azért az én gyomrom sem bír el mindent, hiába is győzködöm magamat, de kivételesen nem dobtam ki a rókát.
Fintorogva leszedtem a szemgolyót a vámpír kabátjának segítségével, aztán a karomat is beletöröltem, hogy a vért úgy-ahogy eltüntessem magamról. Elvágtam a pasi torkát, aztán ugyanezt a műveletet eljátszottam a falra kent hármasnál is.

Visszasétáltam Dariusékhoz. Mio és Raven szintén végeztek a saját adagjukkal, de én magam ölném meg őket, ha fejenként két vámpírt nem tudnának elintézni a gyilkos múltjukkal, miközben én hatot csináltam ki.
- Na, hogy tetszett az előadás? – kérdeztem Royt. Szegény srác csak döbbenten nézett rám, és tátogott, mint egy partra vetett hal. – Ráérsz válaszolni! – kacsintottam rá.
- És most mi legyen? – kíváncsiskodott Awiti.
- Most? Eljátszok Jay barátunkkal. Eldöntjük, mi legyen a nagycsalád sorsa, aztán megyek egy vámpíravatásra, amit legszívesebben kihagynék, de Marcas ott bukkan fel a legbiztosabban, szóval az előjátékot sem úszom meg – vontam vállat.
- Megöltél egy kétezer éves vámpírt! – nyögte ki végre Roy.
- Aha, úgy tűnik – hagytam rá. Nem mintha én nem ugrálnék örömömben tőle, de jobb, ha nem tudják, hogy nem számítottam a győzelemre. – De Marcas még mindig ötször idősebb, szóval ez még nem jelent semmit.
- Pontosan! – vihogott Jay. – Bele fogsz dögleni, ribanc!

- Nem álltál sorba, amikor az észt osztogatták, ugye? – fordultam felé, és elé sétáltam. – Mert akkor befognád a pofádat, és reménykednél benne, hogy elfelejtem, kinek a kezében volt a korbács! Te vagy az élő példa, hogy még a Fajok között is akad alacsony intelligenciájú egyed. Kár, hogy nem tudjuk jobban szelektálni a hozzád hasonlókat.
- Úgysem tehetsz semmit velem, legfeljebb kinyírsz. Na és? A megkínzásod emléke attól még meg-ma-rad! – heherészett. Ez tényleg nem az esze miatt van Marcas bandájában, efelől már semmi kétségem.
- Most ölt meg egy nálad kétszázszor idősebbet! Térj már észhez, te agyalágyult! – mordult rá Damien.
- A halál nem érdekel! – vigyorgott a marha. – Van egy mágus haverom, aki sec perc alatt visszahoz.

- Tényleg! – kaptam észbe. – Te nem voltál magadnál, mikor… - Az idióta nem látta, hogy képes vagyok kiszívni a mágiát. Pech. Ezt ugyan senki se hozza vissza, ha rajtam múlik! Márpedig rajtam múlik. – Azt te csak hiszed, édes, hogy feltámaszthat bárki is, és hogy megúszod a halállal azt, amit tőlem kapsz!
Megragadtam a kézfejét, és egyenként hátrahajtogattam az ujjait, amíg nem roppant a csont hátborzongatóan. Minden egyes reccsenést Jay sikolya és átkozódása követett.
- No, szívesen eljátszanék még veled, de vár egy vén tata kinyírása. Szóval húzzunk bele! – mondtam neki, mikor mind a tíz ujjával végeztem, és remegett egész testében. Eltörtem a lábait és a karjait, és mikor ezzel is megvoltam, a magasba emeltem, háttal a föld felé. Teljes erőből a felemelt lábamhoz vágtam, eltörve a gerincét. A földre dobtam a vámpír földi maradványait, és kiszívtam belőlük a mágiát, hogy még véletlenül se jöjjön legközelebb velem szemben az utcán. Most már, azt hiszem, kábé kvittek vagyunk, vagy mi. Kicsit eltúloztam a dolgot, de rohadtul utálom, ha megkínoznak. Elvesztem tőle a maradék józan eszemet is, és átmegyek vérengző vadállatba, mint azt példa is mutatja.

- Nem túloztad el ezt egy kicsit? – kérte számon Awiti. Hajjaj, nagy bajban vagyok! Akkor kérdez tőlem így, ha valamit helytelenít.
- Szerintem nem! – mosolyogtam rá. – Ha lenne rá időm, hetekig sikítana a kíntól, és ezerszer megbánná, hogy valaha is megszületett. Most viszont nincs időm játszani, így megoldottam gyorsabban. – Amilyen angyalian néztem rá volt mesteremre, attól még egy szőrösszívű gyerekgyilkos is meghatódott volna, de nem Awiti. Őt sajnos sosem tudtam levenni a lábáról, pedig én próbálkoztam elégszer… - Na! Ne legyél ilyen morcos!
- Áh, mondhatok én neked bármit, úgyis a saját fejed után mész! – zsémbelődött az öreglány.
- Én is szeretlek! – nevettem, mire csak egy morgást kaptam válaszul.

- Velünk mi lesz? – kérdezte nagyon komoly arccal Darius.
- Nézzük csak! Ha benne vagytok, jöhettek velünk. Segíthettek végezni a társaitokkal, ha az megfelel nektek, mint további program. Ez az „A” variáció. „B” verzió, hogy itt helyben kinyírlak titeket, persze gyorsan és kíméletesen, cserébe azért, mert meg akartatok védeni. Nos? Mi legyen? Van öt percetek eldönteni, mert aztán jelenésem van egy avatáson, ami várhatóan öldöklésbe fog torkollni.
- Azt hiszem, mindannyian amellett vagyunk, hogy segítünk nektek! Ha nem, szóljatok bátran! – fordult rokonsága felé.
- Megyünk és harcolunk! – mondta nagy hévvel a fiatal lány. Gyerekek… Ha ezek is jönnek, a felnőttek többet fognak azzal törődni, hogy kihúzzák őket a bajból, mint hogy minél több vámpírt öljenek le.

- Ti itt maradtok! – Darius csak két másodperccel előzött meg, hogy én ugyanezt mondjam.
- De apa!
- Ez igazságtalanság!
- Mi miért nem mehetünk? – méltatlankodott rögtön a két gyerek egymás szavába vágva.
- Azért, mert azt mondtam! – dörrent rájuk, mire elhallgattak. Tipikus… semmi magyarázat, elégedjenek meg ennyivel. Édes.
- Fordítok: hátráltatnátok minket a harcban, mert nem lehet egyszerre irtani az ellenséget és titeket kimenteni a halálos veszélyekből, amit biztosan összehoztok, kábé percenként. Világos? – kérdeztem tőlük a kis magyarázatom után. Tátott szájjal bámultak rám válasz helyett. Asszem még nem volt szerencséjük ahhoz, hogy egy felnőtt kerek perec megmondja nekik a frankót. – Vagy legalább homályos? – próbálkoztam. – Na mindegy, legalább csönd van.
- Akkor mi veletek tartunk – terelte vissza a beszélgetést Victor.

- Helyes, csak ezzel van egy kis gond! Nem bízok bennetek. Mi a garancia arra, hogy nem vertek át, és gyilkoljátok le orvul a barátaimat? Egyszer már sikerült átvágnotok. Honnan tudjam, hogy most sem ezt teszitek?
- Csak a szavunkat tudjuk adni neked, hogy nincsenek hátsó szándékaink – mondta halkan Damien.
- Nem ismerlek titeket eléggé ahhoz, hogy a puszta szavatokban bízva a barátaim életével játsszak!
- Van egy megoldás, Hestia! A hűségeskü – szólt közbe Moon.
- Az nem megoldás, szívem, hanem elvetélt ötlet – csaptam le rögtön a csajt. – Nem fogom az életünket ezekkel összekötni.
- Miért nem? – kérdezte ártatlanul. Hogy őszinte legyek, ezt a leányzót is hibának könyveltem el akkoriban, mikor bevettük a csapatba. Mostanra kikupálódott, de még mindig vannak hiányosságok. Például, hogy hülyeséget nem kérdezünk…
Mélyet sóhajtottam és azon kaptam magamat, hogy arra gondolok, miért is ne? Elvégre elég erős vámpírok, még kedvelem is a felét annak ellenére, hogy kicsesztek velem.

- Hestia? Ki az a Hestia? – kérdezte Victor meglepetten. Ó basszus! Tényleg, ezeknek én még Lily vagyok.
- Én – válaszoltam tömören, de sejtettem, hogy ennyivel nem úszom meg.
- A te neved Lily, vagy nem? – értetlenkedett Damien is. Na, most szóljon még, aki csatlakozni akar hozzájuk…
- A nevem Hestia Lilith, de csak a Hestiát használom. Ebben is csaltam, nagy ügy – vontam vállat. - Rendben, mehet a hűségeskü – egyeztem bele, csak hogy másra terelhessem a figyelmet.
- Ha ez kell ahhoz, hogy bízzatok bennünk, akkor essünk túl rajta – bólintott Darius, végleg elvágva ezzel a nevem körüli vitát.
- Marcasnak nem tettetek ilyen fogadalmat? – érdeklődtem tőle, még mielőtt belekezdtünk volna. Ciki, ha igen, mert akkor az őstulok haláláig nem tehetnek új esküt másnak. A mágia sajnos és szerencsére nem engedi.
- Nem. Azt sem tudja, mi fán terem. Igazi ősöreg vámpír, nem szereti, ha megváltoznak körülötte a dolgok.
- Igen, ezt láttam a ruházatán is – bólintottam. El tudom hinni, hogy nem a fejlődés elkötelezett híve. – Na jó, akkor essünk túl rajta. Álljatok körém, kört alkotva! – utasítottam őket. Felálltak és körém sereglettek, de ami meglepett, a barátaim is ezt tették. – Hát ti mire készültök?
- Megerősítjük az eskünket. Így biztosak lehetünk benne, hogy mindannyiunkra kihat – válaszolt Awiti mindenki nevében.
- Felőlem – vontam vállat. – Veszíteni nem veszítünk semmit vele.

- És mit kell mondanunk? – kérdezte Roy.
- Jön magától, ne félj, de csak ha igazán akarjátok. A bennetek lévő mágia felszabadul, és kimondatja veletek az ősi szavakat – válaszolt helyettem Awiti. Na igen, ha valaki egyszer tanár volt, az az is marad. - Hunyjátok le a szemeteket, ha készen álltok rá. Gondolkodjatok el azon, hogy valóban közénk akartok-e tartozni, és ha a válasz igen, meglelitek, amire szükségetek van.
Ahogy ott álltam a kör közepén és őket figyeltem, behunyt szemmel koncentrálva, csak az járt a fejemben, hogy mennyi gondot veszek most a nyakamba. Egy életre összekötve velük, hát, nem leányálom. Főleg, hogy három pasit simán hanyatt tudnék dönteni.