1.

1. fejezet

Téli este van. Egy hét múlva jön a karácsony. Nagy hópelyhek csendesen, szállingózva hullnak le a földre. Mindent befest fehérre. Olyan egyhangú így minden, de egyben csodálatos is. A lámpák által gyönyörűen csillogó havat nézi egy fiatal lány. Egy kollégium ablakában ül és előremered. Szemében nem látni semmit, csak ürességet. Gondolkodik a múlton, a jelenen és a jövőn. Annyi mindent megváltoztatna, és annyi mindent szeretne tenni.
Gondolatait az ajtó nyitódása zavarja meg. Egy vele egykorú lány jön be. Észrevette az ablakban ülő társát, és miután megfogta a saját könyveit Anna felé fordul.
- Te nem jössz tanulni? – kérdezte Erika.
- Most kihagynám. Semmi kedvem a könyveket bújni. – és ismét a hulló fehér pelyheket kezdi tanulmányozni.
Erika vállat ránt, majd kisétál a szobából.


Anna egy rémes álomból ébredik fel az ablakban. Kiverte a testét a veríték és zihál. Körbenéz, és kissé nyugodtabban tapasztalja, hogy a jól megszokott kollégiumi szobájában van… még mindig az ablakban. A szobatársai még nincsenek benn, biztos tanulnak. Az órára néz: 830. Feláll, felveszi a kabátját, sálát és kilép a szobájából. Lemegy a lépcsőn, át az aulán, majd kilép a kollégium udvarára. Elmosolyodik. Kintről még csodásabb a hóesés. A nagy teniszpályát és az udvar minden egyes részét teljesen beterítette a hó. Még most is hullik és, ahol a lámpák fel vannak kapcsolva még csodálatosabban csillog. Elindul és lassan átszelve a nagy udvart, kilép az útra. Keresztülmegy a gyalogos átkelőhelyen, a Sötét kapun, és a főutcára ér. Néhol látni csak egy-egy siető embert, akik össze vannak kuporodva, védve magukat a hótól. Nem is figyelnek oda erre a gyönyörű évszakra. Mindenben csak a negatívat látják: hideg van, és amikor elolvad a hó latyak lesz mindenhol. De abba nem is gondolnak bele mennyire gyönyörű a még érintetlen szűz hó. Milyen csodálatos, ahogyan aláhullik az égből.
Annát ez csak egy pillanatra foglalja le, utána megy is tovább. Mivel már ilyenkor villamos nem jár a főút közepére sétál, és lefelé néz. Minden egyes oszlop páron égők függnek és alatta is csüngő világítók. A fák és a boltokat hirdető táblák is ki vannak díszítve. Lesétál egészen egy nagy térig. A lába alatt finoman ropog a friss hó. Ott egy áruház, aminek nem is a nevét figyeli, gyönyörűen ki van világítva. Megáll az utak kellős közepén és felnéz az égbe. Most nem zavarja egy kicsit sem, hogy a szemébe hull a hó. Széttárja a karját és egy áll egy darabig. Hangokat hall és az irányába néz. Egy óvodáscsoportot lát, ahogy a színház felé tartanak. Egy könnycsepp folyik végig az arcán, majd elkezd homályosulni minden.
Lassan minden visszatér. Kinyitja a szemét és észrevette, hogy ezt az egészet csak álmodta. Álmában álmodott, majd felébredt. Feláll és szembetalálja magát a tükörképével. Kicsit kócos a haja és meg is van duzzadva a szeme az álmában való sírástól. Felveszi pizsamáját és bebújik az ágyába. Fekve épp a Holdra lát, és azt nézi egészen addig, míg újra az álmok végtelen tengerében nem találja magát.