2.

2. fejezet

Hangok. Hangok mindenfelé. Iszonyatos melegség… nem! Néha majd megfagy. Mi történik?
Anna az ágyában feküdt. Teste remegett a folyamatosan váltakozó hideg- és melegrázástól. A kollégium vezetőtanára és az osztályfőnöke volt vele, néhány diáktársával együtt. Próbálták felkölteni, ami csak elég hosszú idő után sikerült. Adtak a fiatal lánynak gyógyszert és két takaróval is ellátták. Aznap nem ment át az iskolába. Sikerült elaludnia és egészen délután 3-ig Álomországban járt. Miután felkelt már jobban volt. Felöltözött és kimenőt kért. Csak hosszas könyörgés után engedték ki. Egészen estig moziban volt, utána, pedig sétálgatott a városban. Kicsit szomorú volt, hogy vissza kellett mennie a kollégium falai közé, de most nem bánta. Kezdett fázni a lába és a keze is.
3 nap alatt szinte teljesen felépült és mire haza kellett menni tökéletesen jól volt. A vonaton a barátnőivel beszélgetett és mire nagy csikorgással lefékezett a vonat az állomáson már be is fejezték az aznapi pletykaáradatot.
Otthon az anyukájával elbeszélgetett. Mesélt neki, hogy mik történtek vele az iskolában.
- Az a lényeg, hogy most már jól vagy, kincsem. Menj szépen aludni, biztos fáradt vagy!
- Oké! Szia anya!

2200 körül felébredt és már nem akarta zavarni az anyukáját, így halkan ment le enni. Éles nyávogást hallott, így kiment a hátsóudvarukra. A cicája az ajtó előtt kuporgott és remegett. Anna lehajolt érte, felvette és elkezdte simogatni, hogy megnyugtassa. Közben körbenézett, de nem sokat látott mivel este volt és lámpát sem kapcsolt. Leült az udvaron lévő hintaágyba a cicájával és melléjük feküdt a két kutya is. Anna halkan dúdolt egy dallamot, amit még valamikor kiskorában ismerhetett meg, mert a szövegére nem emlékszik. Azóta már sokszor kereste a dallam forrását, de nem lelt rá egyszer sem.
Hirtelen a macska kiugrott az öléből és a terményesbe futott, ott benn fújtatott. Anna nem tudta mire vélni a macska viselkedését. Mikor visszanézett volna a kutyákra azok is eltűntek. Anna felállt és most már dühösen szólalt meg.
- Na ebből elég legyen! Hova tűntetek? Mitől féltek ennyire? Ááááh… gyáva népség!
Morgolódott az orra alatt és leguggolt a terményes ajtaja elé és halkan, kedves hangon próbálta kicsalni a cicát. Mikor már majdnem elért hozzá kitágult a szeme, felborzolta a szőrét, körmét kiengedte és kaparó mozdulatokat tett Anna felé fújtatás, köpködés közepette. A kutyák is elkezdtek vonyítani és ugatni szinte félelmetesen. A tyúkok a hátsókertben is bekapcsolódtak: hangosan kotkodácsoltak, ezzel zavargást keltve a madarak közt is, amik hirtelen felrebbentek a fák ágairól és jajveszékelősen csiripelve szálltak el. Annát ez annyira megijesztette, hogy nedves lett a szeme, szíve egyre gyorsabban dobogott és a sírás fojtogatta. Összeszorította a szemét, ezzel megakadályozva azt, hogy sírjon és bármit is lásson, amitől így megijedtek az állatok. Fülére tapasztotta a kezét és nem mert megmozdulni.
Pár perc múlva nem hallott semmit… mintha egyszerre megszűnt volna minden hang és zaj. Anna így sem mert mozdulni. Mi van, ha az a valami mögötte van és csak arra vár, hogy ő megforduljon és lecsaphasson rá. Gyorsan vette a levegőt és a szíve még mindig hevesen vert. Megfordult és a földet bámulta. Egy szép női lábat látott, szandállal a lábán. Felnézett és a nő hófehér arca szinte világított. Lassan felállt, és végigmérte a nőt. Tiszta feketébe volt. A szandálja, a harisnyája, a felsője, a szoknyája, a haja is. Anna az arcát kezdte fürkészni. Semmit nem tudott kiolvasni belőle. A szeme mereven rátapadt… kicsit félelmetes volt, de egyben szép is. Rabul ejtette a nő szeme. Azon gondolkozott, hogy vajon ki lehet? Miért nem bántja őt? És miért ijedtek meg tőle ennyire az állatok?
- Nem kell félned tőlem! Nem foglak bántani… terveim vannak veled, aminek anyukád nem fog örülni.
- Te… tessék? Milyen tervek? És anya miért nem fog örülni neki? Ki vagy te? Mit kere…
A nő hirtelen az ajtójuk felé kapta a fejét, majd alig hallhatóan szólalt meg.
- Most nem alkalmas rá a pillanat, hogy ezt elmondjam. Holnap ugyanekkor légy itt és elmondok mindent. Viszlát!
- De…
Anna már nem tudott válaszolni, mert a nő eltűnt és pár perc múlva az anyja sietett oda hozzá aggódó arccal.
- Jól vagy? Mi történt? Mit keresel te ilyenkor kint?
- Mi? Hogy? Ja… semmi. Csak. Csak a cicámat akartam kihívni innen, mert bennt nyávogott.
- Akkor jó. Gyere menjünk be, mert még… mert a végén megfázol.
Anna édesanyja arca kicsit megrémítette, mert aggódó volt. Miközben beszélt idegesen nézett ide-oda, mintha keresne valamit.
Amint beértek a házba, Anna felfelé ment, de közben hallotta, amint anyja kulcsra zárja és bereteszeli az ajtót. Nem tudta mire vélni ezt a helyzetet.
Az ágyában is csak forgolódott… nem tudott aludni. Nem hagyta aludni ez a helyzet. Túl kíváncsi volt, hogy ki lehet az a nő. És miért volt ideges az anyja? Mitől félt ennyire? Talán tudja, hogy annak a nőnek „nagy tervei” vannak vele? Ettől félhet? Emiatt nem engedte el kiskorában sem sehová egyedül egy percre sem őt?
Anna csak hajnalban tudott elaludni, amikor már belefáradt az agya abba, hogy megpróbálja megválaszolni ezeket a kérdéseket. Végül belenyugodott, hogy holnap este mindent megtudhat és ebben a hitben tudott csak elaludni.