Szabadulás az árnyak közül
Ahogy az energiamező szele elérte Reinát, egyből be tudta mérni, hogy hol bujkál a vadászok két vezetője. Benne nem tett kárt az erő, csak Toriko kiáltott fel fájdalmában, de egy pillanat múlva már újra szárnyra kapott, még a földre sem zuhant le.
Reina a nő mellé repült.
- Jól vagy? – kérdezte kiáltva, mivel a fegyverropogás még mindig nem halt el nem is olyan messze tőlük. A nő bólintott.
- Remekül – bólintott a nő. – De ha ezt még egyszer megpróbálják, kinyírom őket.
- Pontosan mit?
- Nincs idő elmagyarázni – legyintett Toriko. – Előbb kapjuk el őket!
Reina sietve bólintott, majd, amint Toriko bukórepülésbe fordult, követte őt. Narelle út közben csatlakozott hozzájuk.
- Maradj távolabb! – kiáltott rá Reina. A lány úgy tett, mintha nem is hallotta volna, s a mesterének nem maradt ideje megismételni, mert a következő pillanatban újabb energiahullám érte el őket.
Reina tüdejében bennakadt a levegő, olyan érzés volt, mintha gyomorszájon rúgták volna, miközben a bőrét, szárnyait ezernyi izzó tű szurkálta.
Zuhant, és nem tudta mozdítani a szárnyait, nem tudott ismét felemelkedni. Az energiahullám már elhalt, de ő még mindig béna volt. A szeme sarkából látta, hogy mellette Narelle is ugyanolyan sebességgel zuhan a föld felé, de aztán hirtelen felemelkedett, valaki elkapta, mielőtt a földbe csapódott volna. Reinának már nem volt megmentője, s az esést sem tudta tompítani. Kisebb krátert vájt a méteres hóba, majd a jég, a dermesztő hideg körülölelte.
- Reina! Reina! – hallotta maga mellől Daniel hangját, majd két erős kar kirántotta a hóból. Lassan, pislogva nyitotta ki a szemeit. A szárnyai törötten lógtak a vállairól, a fájdalom szinte elviselhetetlen volt.
- Szedd össze magad! – szólt a férfi, mire Reina visszaengedte gondolati síkra a szárnyait. Mire ismét valódivá tette őket, azok már visszanyerték eredeti erejüket.
- Hol van Narelle? – kérdezte aggódva, bár ő maga sem volt elég erős hozzá, hogy megálljon a saját lábain.
- Toriko elkapta, mielőtt lezuhant volna – intett a férfi, s Reina követte a pillantását. Narelle még zihált, de szemmel láthatóan nem volt semmi baja. Bizonytalan léptekkel közeledett hozzájuk. Reina elmosolyodott.
- És Toriko?
- A két jómadarat keresi – vonta meg a vállát Daniel. – Ha nem haragszol, csatlakozom hozzá. Majd üzenek, ha biztonságos lesz közelebb jönnötök.
Reina ellenkezett volna, de Daniel máris szárnyat bontott, és felszállt mellőlük.
Calpurnia majdnem elérte az első lánctalpas kocsit, a tankok és a személyautók speciális keverékét, de két méterrel a kocsi ajtaja előtt hátulról meglökte valami, és hasra esett. Lothar felkiáltott, de ez a kiáltás inkább fájdalmas volt, mint aggódó. A férfi jó pár méterrel lemaradt mögötte.
Cal megpróbált felkelni, de két erős kéz megragadta, és a földön tartotta. Szárnyak suhogása ütötte meg a fülét, majd a zaj elhalt, és a vámpír, aki a földön tartotta, halkan a fülébe suttogott.
- Jobban teszed, ha nyugton maradsz – hallotta a lány a női hangot, és a jeges rémület felkúszott egész a torkáig, a szemét kitörni készülő könnyek marták. Nem messze tőle hallotta egy csont semmivel össze nem téveszthető roppanását, majd Lothar fájdalmas üvöltését. A férfit már talpra is rángatták, s egy pillanattal később már Calpurnia is kénytelen volt megállni a saját lábain. A hó besüllyedt alatta.
- Ha megpróbálkozol valamivel, annak a kis barátnőd látja kárát! – mondta a másik vámpír, szinte közönyös hangon. Cal látta, amint a férfi leszorítja Lothar karjait, az egyiket fájdalmas szögben kifordítva. Képtelen volt megszólalni, a rettegés elszorította a torkát. Lothar még vonaglott a vámpír szorításában, de nem próbált meg kitörni. Calpurnia nem mozdult, csak állt, maga is hátracsavart kezekkel.
- Ez az… jó kislány – hallotta a nőt ismét a háta mögül, majd meglátta a hozzá tartozó arcot is: hideg, szinte démonian fagyos szemeket, keskeny, gúnyos mosolyra húzott szájat. Az arc gyönyörű volt, ugyanakkor dermesztően ősi. Cal még soha nem találkozott ilyen idős vámpírral, a pillantását képtelen volt levenni róla.
Lothar ismét megpróbált kiszabadulni, s a lány érezte a saját bőrén is az energiahullámot, amit a férfi kilövellt magából. A két vámpír egyszerre szisszent fel, de egyikük sem engedte el a foglyokat.
- Törd el a lábát! – kiáltotta a férfi, s Cal ezúttal saját térdeinek roppanását hallotta, s érezte, hogy a lábai nem bírják el többé, de a nő még mindig nem eresztette el. Lothar felhagyott a szabadulási kísérletekkel.
- Ha tovább szórakozol, végignézheted a kis barátnőd lassú, fájdalmas halálát – sziszegte a férfi a foglya fülébe, mindenki számára jól hallhatóan.
Calpurnia lábai őrjítő kínnal sajogtak fel. Nem mert lenézni, félt, hogy a sebek legalább olyan csúnyák, mint amilyennek érzi őket. A könnyek feltörtek a szeméből, s ha a nő nem tartotta volna meg, a földre zuhan. Kétségbeesetten próbálta begyógyítani a sebeit, de képtelen volt rá.
- Állítsd le az embereidet! – vetette oda a nő Lotharnak. – Ha nem teszed meg, Calpurnia még többet fog szenvedni.
Lothar halkan szitkozódott a fogai között, és elszántan nézett a vámpír szemébe. A nő belerúgott Cal egyik térdébe, tovább roncsolva a sebet. A lány felsírt a fájdalomtól, s Lothar szemébe rettenet költözött. A következő pillanatban elhalt a fegyverropogás és nem villantak fel újabb tűzgömbök. A csatamezőn hirtelen csend lett, csak a sebesültek nyögései törték meg. A nő elégedetten bólintott, és engedte Calpurniát a földre zuhanni. A lány térdei körül feketére festette a szikrázó havat a vér.
Reina sikoltást hallott, és megszaporázta lépteit. A sikoly kétségkívül embertől származott, nem pedig vámpírtól, de azt sem akarta, hogy Calpurniának komolyabb baja essen, a lányra élve volt szüksége: élve és épségben. A fegyverropogás, tűzvillanások megszűnése viszont csak azt jelenthette, hogy Lothar leállította a háborút.
- Szerinted vége? – kérdezte Narelle, miközben igyekezett lépést tartani mesterével. Reina nem válaszolt, de bólintott. Látta, hogy Shahinda a foglyok mellett száll le, de ő maga már nem mert felemelkedni a levegőbe: félt, hogy a rengeteg ólmot, ami a testébe került, nem bírnák el a szárnyai. Üzent Maddocknak, hogy jöjjön ő is, hisz kell az engedélye, és a válasz hallatán halványan elmosolyodott.
- Mit szólnál két testvérhez? – érdeklődött szinte csevegő hangon Narelle-től.
- Azt, hogy megőrültél – válaszolt azonnal a lány, de a szája sarkába huncut mosoly költözött.
Reina megcsóválta a fejét. Már csak néhány méter választotta el őket Calpurniáéktól, és végre szemügyre vehette a foglyokat. Lothar, ahogy felismerte, izzó szemekkel meredt rá Daniel szorításából, de nem mert megpróbálkozni semmiféle támadással. A férfi látszólag csak néhány kisebb sérüléstől szenvedett, de a lánynak eszébe sem jutott sajnálni őt.
Calpurnia már sokkal rosszabb helyzetben volt: a földön feküdt, törött térdei körül vértócsa gyülekezett, s a lány arca iszonyatos fájdalomról árulkodott. Reina felsóhajtott.
- A foglyok előálltak… - jegyezte meg Daniel, s az arcán nem épp kedves mosoly terült el.
Reina bólintott, és leguggolt Calpurnia mellé. Narelle a férfit vette közelebbről szemügyre.
- Engem kellett volna elkapnod… de már késő bánat… - mosolygott rá olyan ártatlannak tűnő arccal, amilyet az angyalok is megirigyelhettek volna.
Reina, ahogy hátrafordult, elkapta Lothar vicsorgását, de nem fűzött megjegyzést a dologhoz. Helyette Torikohoz fordult.
- Le tudjátok blokkolni a képességeiket? – kérdezte halkan. Toriko összevonta a szemöldökét, de kisvártatva bólintott.
- Reina, biztos vagy benne, hogy jó ötlet…? Hogy fogod tudni kezelni ezt a két átkozottat?
- Idővel megtanulom – legyintett a lány.
Toriko leguggolt, és a két kezével közrefogta Calpurnia arcát. A lány szinte észre sem vette, hogy mi történik vele. Toriko kezei közül szikrák pattantak, majd néhány pillanattal később a nő elvette a kezeit Cal halántékától.
- Tessék… most már egyszerű halandó.
- Ez a jómadár is – jelentette a háttérből Daniel.
Reina elégedetten bólintott, majd Cal térdei fölé tette a kezeit, és begyógyította a sebeket. Calpurnia felnyögött, majd a fájdalom multával magához tért, de ahogy meglátta Reinát, a tekintetébe rettegés költözött. Reina arcára mosoly ült ki, de csak egy pillantásra méltatta a lányt, és nem igyekezett megnyugtatni.
- Ha megöltök, azzal őrült nagy hibát követtek el! – sziszegte Lothar, de a szavainak hatása elmaradt, egyetlen vámpír sem dermedt meg. Reina lassan feláll, és szembefordult a férfival. Maddock szárnyainak suhogását hallotta, és inkább érezte, mint látta, hogy a király is földet ért.
- Miféle hibát követnénk el? Megszűnne a White Cross, és senki nem lenne, aki a vámpírokra vadásszon? Talán nem kellene többé bujkálnunk, attól rettegve, hogy mikor találnak ránk?
- Nem… nem egészen – nyögött fel fájdalmasan Lothar, mert Daniel ismét csavart egyet a törött karján. – Ha megöltök, egy parancs lép életbe…
Reinának nem volt kedve végighallgatni, hogy a férfi hogyan menti magát.
- Maddock, mi a véleményed? – fordult a király felé. A férfi megforgatta a szemeit, de végül bólintott.
- Mehet, Reina. Remélem, tudod, mit csinálsz…
Efelől a lánynak is támadtak kétségei, de ezt nem tette szóvá. Néhány lépéssel Lothar előtt termett.
- Engedd el – kérte Danieltől. A férfi szó nélkül teljesítette a kérést, és hátrébb lépett. Lotharnak nem volt esélye megmozdulni, Reina keze egyből a férfi tarkójára kulcsolódott, és magához rántotta a férfit. Olyan élvezettel harapott bele, ahogy még soha egyetlen halandó nyakába sem, a vért pedig lassan, szinte cseppenként itta, odázva a pillanatot, amikor Lothar elgyöngül. Sikoltást hallott a háta mögül, és valószínűnek tartotta, hogy Calpurniát ismét le kellett fogni ahhoz, hogy ne essen neki foggal-körömmel, majd éles, hideg fájdalom mart a gyomrába. Daniel felszisszent, de nem avatkozott közbe, s Reinának, az eddigiek után már meg sem kottyant a fájdalom. Csak akkor ejtette a földre Lothart, amikor a férfinak megállt a szíve, s ahogy az áldozata lecsúszott, Reina gyomrából is kihullott a tőr. A lány zavartalanul regenerált.
Sikoltozás és beszédfoszlányok ütötték meg a fülét, de nem figyelt a hangokra. Letérdelt a hóba a férfi teste mellett, s egy tőrt húzott elő – olyat, amelyen semmi méreg nem volt, s amelyet épp erre az alkalomra tartogatott.
A villanás, ahogy Lothar lelke távozni akart, nagyobb volt az átlagosnál, s Reina csak erre a pillanatra várt: a tőrrel keresztüldöfte Lothar szívét…
Néhány percbe telt csak, mire a férfi ismét kinyitotta a szemét.
Reina felállt, nem akarta végignézni az átváltozást, inkább Calpurniához lépett, de a tőrét az övébe csúsztatta. Cal a férfira szegezte a tekintetét, s még mindig Torikonak kellett visszafognia, hogy ne rohanjon oda hozzá. A szeméből megállíthatatlan patakként áradtak a könnyek. Reina némán nézte a lány arcát néhány percig.
- Rendbe fog jönni, ha ez megnyugtat – szólalt meg végül halkan. Calpurnia összerándult, és felemelte a pillantását.
- Miért…? – kérdezte suttogva, a tekintetében az értetlenség a hálával keveredett, de a hangja mindkettőhöz rekedt volt.
- Mert túl értékes ahhoz, hogy halott legyen – vonta meg a vállát a lány.
Calpurnia lehajtotta a fejét. Lothar első, fájdalmas üvöltései rázták meg a levegőt, de rajta kívül senki nem szólalt meg. Toriko elengedte a foglya karját, és hátrébb lépett, hogy Maddock ölelésébe bújjon. Narelle és Daniel az átalakulást figyelték, tisztes távolságból.
- És… engem… - suttogta Calpurnia, továbbra is távolba révedő szemekkel.
- Később, Cal… egyelőre más céljaim vannak veled – mosolyodott el Reina, és letörölte a lány könnyeit. Calpurnia összerezzent, de végül nem húzódott el. – Miről beszélt Lothar? Mivel akart fenyegetni minket? – kérdezte komorabbal. A lány felemelte a fejét, és Reina szemébe nézve válaszolt.
- Tudod jól, hogy nem beszélhetek, az a halálomat jelentené.
- Már nem. Toriko minden képességtől, minden mágiától megfosztott – rázta meg a fejét Reina. Cal összevonta a szemöldökét, és megérintette a tarkóját. Nem mert megszólalni, de a gondolatai tisztán hallhatóak voltak Reina számára, olyanok, mintha a lány üzenni próbált volna.
Videók készültek… a vallatásokról, néhány csatáról, arról, hogy a vámpírok hogy szállnak fel a levegőbe… rengeteg felvételünk van. Egy férfi pedig csak arra a pillanatra vár, hogy megérezze Lothar halálát, és mindezt, amit összegyűjtöttünk, híradók sorozatában adja át a médiának. Belépett a rendszerekbe, és felülírta a műsorokat… a halandók ebben a pillanatban már tudnak rólatok, ki hiszi, ki nem, de néhány napon belül hivatalossá fog válni számításaink szerint. Reina felsóhajtott.
- Ezt közöld Maddockkal is – biccentett a lány felé.