4.

- Nem áruló. Egyszerűen nem tehetett róla, hogy egy vérfarkas megharapta. És ezt, ha lehet ne Anna előtt beszéljük meg.
- Miért is? Zavar? Szerintem joga van tudni a lányodnak, hogy ki is az apja és, hogy áruló, nemde? – pofátlankodott Emilia.
Anna édesanyja megfordult, odament a lányához és elkezdte terelgetni a házuk felé.
- Ne hidd, hogy a házban biztonságban vagytok. Te is nagyon jól tudod, hogy oda bármikor bemehetek. Ha pedig nem teszed meg azt, amit a klán kíván én teszem meg, de te azt már nem láthatod!
Eugénia – mivel így hívták Anna édesanyját – megállt és lassan megfordult. Pár percig farkasszemet nézett mesterével, Emiliával.
- Jó, megteszem. De, ha nem fog örülni neki? Nem akarom elszúrni az ő életét is. Ezért akartam várni ezzel és apránként megismertetni vele, hát nem érted?
- Ne hazudj! Soha nem beszéltél neki még erről! És a terveid közt sem szerepelt, hogy bármikor is fel fedd előtte, hogy ki is vagy! Tegnap is, úgy elhúztad innen, hogy csak na! Ha igazán bele akartad volna szoktatni már gyerekkorától kellett volna adagolni. Ha meg most, mert tudom, hogy úgyis ezt mondanád, akkor már tegnap este le kellett volna Annával ülnöd, hogy megbeszélhesd vele mit látott és mi is történt.
Anna egészen eddig hallgatott, de most felpattant és a két nő közé állt.
- Figyeljetek ide mindketten! Ha ennyire akarod Emilia, hogy megtudjam, hogy mi a szitu, akkor mondd el! Anya, te pedig, ha el akartad volna mondani, akkor most tedd meg vagy zárjuk le a témát! Kezd elegem lenni ebből!
A két nő nem kicsit lepődött meg. Emilia és Eugénia jó sokáig „hallgattak”. Igazából gondolatban beszélgettek, de ezt Anna nem hallhatta. Később Emilia szólalt meg.
- Anna. Akkor most mindent megtudsz az elejétől kezdve. – rá sem nézett Eugéniára úgy mondta a történetet – Ez az egész azzal kezdődött, hogy Eugénia szülei vérfarkasok voltak. Gondolom tudod mi az, hogy vérfarkas. Ha valamit nem értesz, szólj! Sokáig harcoltak a vámpírokkal és végül mi győztünk. A veszteseknek volt egy lányuk is… Te! Mivel nekünk be kellett biztosítani magunkat azzal, hogy többet nem támadnak ránk, ezért elkértük anyukádat és 20 éves korában vámpírrá tettem. Ha valaha is ránk támadtak volna a vérfarkasok, akkor anyukádat megöltük volna, így békén hagytak minket. Mivel a vámpíroknál – és egyben a vérfarkasoknál is – úgy szól a törvény, hogy egy vámpír, vérfarkas gyermeke továbbviszi azt hierarchiát, amibe beleszületett. Mivel te anyukád gyermeke vagy, aki vámpír, neked is annak kell lenned. Ezt a vérfarkasok is megtudták, hogy megszülettél és pályáznak rád, hátha elvehetnek és így bepótolhatják anyukádat. Egy támadásukban, nem tudom, szerintem 3-4 éves lehettél majdnem megkaparintottak, de apukád eléjük állt, így őt harapta meg az egyik vezér és azonnal el is vitték, mert már ezzel ő is a vérfarkasokhoz tartozott. Így apukád ott is maradt, nem mert elszökni, vagy mást csinálni, így a vámpírok ezennel árulónak tekintik őt.
- Az előbb elmondtam, hogy mi a vérfarkasok és a vámpírok egyik törvénye. Hát anyukádnak is ezt kellene követnie, vagyis téged is vámpírrá kellene tennie. Erről figyelmeztettük is, bár tudtuk, hogy ő is tudja mindezt, de nem örült neki. Nem akart vámpírrá tenni, mert állítólag az ő élete el lett rontva, nem akarta, hogy a tiéd is el legyen. A vezetőnk azt mondta, hogy ma mindenféleképpen döntsük el… vámpír szeretnél-e lenni, vagy sem? Anyukád nem szeretné, én, és az egész klán viszont szeretnénk, mert ez a törvény és elég jó vámpír lenne belőled. Válassz kérlek!
- Kicsim! Jól gondold meg! Ez kihat az egész életedre! – mondta Annának az anyja.
Annát elég nehéz döntés elé állították. Mivel pont középen állt a két nő között, így csak Emiliához ment oda, ezzel tisztára tudtukra adva, hogy vámpír szeretne lenni. Anna könnyes szemét anyjára emelte és bocsánatkérően nézett rá.
- Semmi baj! Ez a te döntésed, a te életed! Már nem szólhatok bele! – mondta Annának nyugtatóan az édesanyja.
- Hát már nem… most pedig behajtom a megállapodásunkat, kedves tanítványom! Sajnálom, de Aaliyah döntött így. – Emilia hangjában a győzelem diadalmaskodott. Eugénia szeme könnyes lett és halkan sírt. Búcsúzó pillantást vetett a lányára.
- Aaliyah? Mindig is ezt a nevet szerettem volna megkapni. Köszönöm…
Halvány mosoly futott végig Emilia arcán, majd egy pillanat alatt meggyulladt Anna édesanyja és hamuvá vált. Anna reményvesztett sikolyát lehetett hallani és zokogva borult le a földre. Sírt és sírt vigasztalhatatlanul és egyfolytában egy kérdés járt az eszében: Miért?