1. rész

Alan frusztráltan lapozgatta az elérakott papírokat. A saját lakásának dolgozószobájában ült, az íróasztal előtt, és unottan bámulta a jelölőszínnel kitöltött lapokat. A nap élesen ragyogott, de már nem sütött be a keletre néző ablakon. Közeledett az ebédidő, de ő még mindig a forgatókönyvet bújta.

„Itt nem fognak ostoba varázsigéket kántálni és pálcával hadonászni…” – Micsoda marhaság! Még hogy varázsigék és pálca! Na nem, ez nem az ő formája. Bár nem volt ínyére a bájitalkészítés sem.

A unottan lapozott tovább.

„Piton és Mógus McGalagony nyomában berohannak a Mosdóba…” – igen, ezt már vagy ezerszer átnézte.

Még egy lapozás.

„… különben még magukra fogják, hogy… Potter Piton szemébe néz …rosszban sántikálnak!” – na ne, ez a Perselus Piton nem neki való. Sokkal szívesebben játszott volna Metatron-féle impotens angyalokat vagy Nottingham hercege-féle félőrült hülyéket… de hogy egy varázslót kelljen eljátszania, az már több a soknál!

Hirtelen pukkanás hallatszott a dolgozószoba átellenes sarkából, és egy fekete taláros alak tűnt fel.

Alan majd’ kiugrott a bőréből meglepetésében. Ijedten próbált hátrálni, aminek az lett az eredménye, hogy a székével együtt felborult és nagyot nyekkenve a padlóra zuhant. A másik gúnyosan összevonta a szemöldökét, és zavartalanul közelebb lépett.

–Megmondanád, hogy mit csinálsz a földön? – kérdezte csípős hangon.

Alan megpróbálta összeszedni magát és feltápászkodott. Siettében a felállni készülő szék ismét nagyot koppant a parkettán.

–Ki vagy te? – kérdezte ijedten.

–Ohh, szóval nem ismersz meg – mondta az ismeretlen férfi, és belepillantott az asztalon nyitva álló forgatókönyvbe – Pedig ha jól sejtem, nem ártana ismerned… A nevem Perselus Piton.

Alan nyelt egyet, és arra gondolt, hogy biztosan elszunyókált a forgatókönyv olvasása közben. A következő pillanatban azonban a vendége előhúzott egy hosszú és vékony botot a talárjának övéből, és az eddig kitartóan padlón heverő szék engedelmesen felállt. Varázspálca – ismerte fel Alan a botot, pedig még soha életében nem látott ehhez hasonlót. Még mindig képtelen volt megszólalni, de szerencsére Piton tovább beszélt.

–Tudom, hogy te fogod eljátszani a szerepemet a Harry Potter hőstörténetéről készülő filmekben, úgyhogy arra gondoltam, hogy segítek neked egy kicsit. Rowling egész jól ábrázolt engem, bár azt a tényt elmulasztotta közölni, hogy igenis szoktam hajat mosni, és nem, nem állok a Sötét Nagyúr pártján, aki egyébként már szerencsére halott…

–Mi? – kérdezte Alan. Milyen Sötét Nagyúr és hogy halt meg? Egyáltalán nem értett semmit.

–Látom, te elmulasztottad az élményt, amelyet a Harry Potter és a Bölcsek Köve nyújt a szegény muglik számára – jegyezte meg savanyúan.

Mugli… igen, ez a szó ismerős volt, és Alannek hamar beugrott a jelentése: varázstalan ember! Na igen. Ez az őrület nem lehet más, csak egy rémálom, és hamarosan véget kell, hogy érjen… de addig is, miért ne játszhatna?

–Tudod mit? – folytatta Piton – Alkut ajánlok. Megismerkedhetsz a varázsvilággal, és cserébe elfogadod az instrukcióimat a szerepedre vonatkozóan.

Alan vonakodva bólintott.

–Akkor lássuk csak… kell egy kis százfűlé-főzet – húzott ki egy üveget a talárja egyik zsebéből.

–Az mi a fene? – kérdezte a színész.

–Lehetővé teszi, hogy felvedd egy másik ember alakját – magyarázta könnyedén Piton. – Természetesen csak emberét, ha állattal akarod használni, mint azt a kis mindentudó Granger kisasszony tette másodikos korában, akkor furcsa hatása lehet – tette hozzá vigyorogva. Alan észrevette, hogy a forgatókönyvbeli karakter és ez között még egy különbség van: ennek a Pitonnak van humorérzéke. Közben jól megcsípte magát, aztán átkozta a fejét, hogy még nem kerített sort a régóta a könyvespolcon porosodó Harry Potter-kötetek elolvasására, mert ez az egész nem úgy tűnt, mintha álom lenne.

–Engem is helyettesíteni kellene… - vetette ellen Alan – ma egy órakor lesz egy összejövetel a többi szereplővel, és…

–Ne aggódj, majd megoldom – intette le Piton. Suhintott a pálcájával, és az asztalon két pohár jelent meg. Alan csak ámult, és eszébe jutott a már megtanult szöveg: „Itt nem fognak ostoba varázsigéket kántálni és pálcával hadonászni…” Hm, akkor ezek szerint mégis? – mosolygott magában.

A varázsló kétfelé osztotta az üveg undorító színű tartalmát, majd kihúzott egy szálat a hajából, és beletette az egyik pohárba.

–Kérhetnék egy hajszálat? – fordult Alan felé. A színész kábultan engedelmeskedett.

Mikor már mindkettejük kezében volt a pohár, Piton megszólalt:

–Ennek a főzetnek a hatása hat órán át fog tartani – mondta – A saját fejlesztésem – tette hozzá büszkén. Alan csak nézett, majd a varázsló példáját követve kiitta a poharát.